Sztárok

„Egy vérből valók vagyunk, Te meg én!” (x)

Igaz ez akkor is, ha az egyikünk vére éppen nem egészséges.


Sőt, a MOHA szerint ekkor van a legnagyobb szükség arra, hogy ember az embernek társa, segítője, támogatója legyen a bajban. A Magyar Onkohematológiai Betegekért Alapítvány (MOHA) a rosszindulatú vérképző szervi (hematológiai) betegeknek és családjaiknak nyújt segítséget. Céljuk az, hogy minden érintett hozzájusson azokhoz a naprakész, hiteles információkhoz, amelyek segítik a tájékozódást, és ezzel az orvosok munkáját is megkönnyítik. Kéri Ibolya, az alapítvány elnöke évek óta fáradhatatlanul szervezi a betegtalálkozókat, vele beszélgetünk munkájáról.

Kéri Ibolya

Rákbetegekkel foglalkozni a legnehezebbnek tartott hivatás egy laikus számára. Te miért kezdtél ezen a területen dolgozni?

A személyes indíttatásomat soha nem titkoltam. Amikor megkérdezik tőlem, hogy miért is csinálom ezt az egészet, akkor azt szoktam válaszolni: azért, hogy mások ne érezzék magukat olyan elveszettnek, mint mi, amikor szembesültünk egy súlyos betegséggel. Hiszem, hogy a történetem jó példa arra, miként lehet egy tragikus élethelyzetből építkezni, és a megélt veszteségeket mások javára fordítani. Szociális munkásként kulcsfontosságúnak tartom a csoporttalálkozókat, hiszen nincs annál hitelesebb, jó példa, mint amikor a gyógyult és a jelenleg kezelés alatt álló betegek találkoznak, beszélgetnek, bátorítják egymást. Nekünk annak idején ez nem adatott meg.

A klubtalálkozókon, kiadványokon, információs anyagokon túl hogyan segítitek a betegeket?

Évente többször szervezünk nagyszabású információs napokat, világnapi eseményeket, és igyekszünk a betegek érdekeit képviselni a döntéshozók előtt, hogy hozzájussanak a korszerű terápiákhoz. A tudomány hihetetlen gyorsasággal fejlődik, sorra jelennek meg az új gyógyszerek, de ezeknek a finanszírozása mindenhol nagy kihívás. Fontos, hogy a MOHA összes rendezvénye, kiadványa, szolgáltatása ingyenes. Mi nem kérünk hozzájárulást, nem szedünk tagdíjat, hiszen az érintettek számára így is hatalmas terhet jelentenek a betegséggel kapcsolatos kiadások. Sokan megfeledkeznek arról a támogatási formáról, ami tulajdonképpen nem kerül pénzbe: a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásával bárki segítheti a felnőtt vérképző szervi betegekért végzett munkánkat.


Magyar Onkohematológiai Betegekért Alapítvány

Adószám: 18598889-1-42

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése