nlc.hu
Sztárok
Zséda: „Olyan érzés volt, mint amikor az ember egy szikláról a sötétben a mélybe veti magát”

Zséda: „Olyan érzés volt, mint amikor az ember egy szikláról a sötétben a mélybe veti magát”

Zséda többek között arról is mesélt a Borsnak, milyen érzés volt számára, amikor a Cotton Club Singersből kilépett.

Zséda többek között szólókarrierjének indulásáról is mesélt a Borsnak.

Fotó: smagpix

„Óriási élmény volt megtapasztalni a Cotton Club Singersben anno a csapat erejét, a közösen épített sikert. De valahogy tudtam, hogy nekem nem ez az utam. Igazi ugrás volt a semmibe, amikor úgy döntöttem, a saját lábamra állok, a saját dalaimmal próbálom megszólítani az embereket. Olyan érzés volt, mint amikor az ember egy szikláról a sötétben a mélybe veti magát. Nem tudhattam, hogy mi lesz másnap, egy év múlva. De az elrugaszkodás pillanata katartikus. És persze nem rögtön jött a siker. Kellett rengeteg türelem, belső tartás, erő, hogy átvészeljem azt az időszakot. De végig megőriztem a hitem. Azóta is szeretek visszagondolni ezekre a végtelennek tűnő hónapokra, amikor elcsüggedek, és megtalálni magamban ugyanazt a hitet és erőt” – mondta Zséda.

(Nyitó kép: smagpix)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top