Sztárok

Dér Heni vakmerő hobbival kapcsolódik ki

Molnár Andi remek partnere ebben az énekesnőnek, szoros versenyen vannak túl.

Igazán pörgős életet él Dér Heni, szinte egy percre sem áll meg. Ha mégis van ideje kikapcsolódásra, akkor sem a megszokott módon töltődik fel. 

Ha van rá alkalma és hozzá társasága, szívesen pattan gokartba, és szeli a pályán a köröket – mondta az RTL Klubon látható Édesítőben az énekesnő, akinek saját maszkja is van, mely eddig még mindig szerencsét hozott neki.

„A baráti körömben a csajok között nem igazán van ellenfelem, általában én szoktam győzni. Szeretem, hogy itt egyre technikásabb lehetek, hogy nemcsak a többieket, hanem magamat, az időt is le kell győznöm. Molnár Andi nagyon jó partner ebben, mindenhol ott van a pályán, szorosan a nyomomban vagy épp elém vágva”

– mondta az énekesnő a futam előtt.

A versenyt végül Heni nyerte, ami azért is külön öröm számára, mert ezen a pályán még sosem gokartozott.

Molnár Andi egy győzelmi dallal is kedveskedett neki, és abban maradtak, hogy hamarosan megismételik az összecsapást. Csak pár másodpercen múlt, hogy Heni előtt fusson be Andi. Ő nagyon régóta vezet, többször gokartozott már, így alig várja, hogy legközelebb megismételjék a versenyt, és remélhetőleg feladja a leckét Dér Heninek.

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, hogy ne maradj le a legfrissebb sztárhírekről!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése