nlc.hu
Sztárok

Kovács Áron megúszott egy autóbalesetet

Kovács Áron megúszott egy szörnyű autóbalesetet, azóta hisz a gondviselésben

Kovács Áron elárulta, hogy régebben majdnem kilapította egy kamion, és azóta sem tudja megmagyarázni, minek köszönheti az életét.
Kovács Áron

Régebben megúszott egy súlyos autóbalesetet Kovács Áron, erről a Life TV Bréking című műsorban beszélt a tévés.

Kovács Áron bevallotta, hogy a piros lámpáknál gyakran áll be szabálytalanul egy másik sorba, hogy beelőzze a többi autóst. Egy téli hajnalon is így tett hazafelé menet, beállt a balra kanyaradó sávba, de nem balra akart menni, hanem arra készült, hogy onnan majd megelőzi a mellette álló kocsit.

Amikor zöldre váltott a lámpa, az utolsó pillanatban meggondolta magát, és nem indult el. Ennek köszönheti az életét, különben áthajtott volna rajta egy száguldó kamion. Ráadásul egy utas is vele volt.

„Már elkezdtem a gázzal játszani, váltott a lámpa és fel kellett volna engednem a kuplungot, de valami a vállamra tette a kezét vagy nem tudom megmagyarázni. (…) Ezután, ha megkérdezi tőlem valaki, hogy hiszek-e a gondviselésben, hogy a francba mondjak nemet?”

– idézte fel az esetet Kovács Áron.

(24.hu)

(Kiemelt kép: YouTube/LifeTV)

Sztárok, akiknek egy hajszálon múlt az élete:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése