nlc.hu
Sztárok
Krausz Gábor titka

Krausz Gábor nem akarta, hogy szánják, ezért ezt mindenki elől eltitkolta

Nem szerette volna, hogy másként kezeljék.

Krausz Gábor és Mikes Anna hétről hétre felgyújtják a színpadot a Dancing with the Starsban. Még maga a séf sem gondolta az elején, hogy ennyire fekszik majd neki a tánc, annak ellenére sem, hogy partnere többször hangsúlyozta, igenis van tehetsége. 

Krausz Gábor

Fotó: Trenka Attila

A válóélben lévő Krausznak ez egy teljesen új kezdet volt, ami kibillentette a szomorú hétköznapokból, ráadásul közte és Anna között izzik a levegő, ami mindenkinek szemet szúrt már. A szombati produkcióval azonban nem volt teljesen elégedett, ennek okát pedig a Bors újságírójával osztotta meg. 

„Volt valami, amit a műsorban nem akartunk mondani, hogy ne befolyásoljon senkit… Én lázasan, betegen vagyok épp. Így nehezebb volt, de próbáltam fókuszálni, a héten pedig Anna öntötte belém a gyógyszereket, a lázcsillapítót, meg a lelket is persze. Ez most nem volt 120 százalék, de mondjuk 99 – mondta a sztárséf, majd elismerte, ha betegségről van szó, akkor tipikus férfi. – Már egy köhögéstől is attól félek, hogy ez volt az utolsó napom. De a legtöbb férfi ilyen, és a legtöbb nő ezt jól kezeli.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top