nlc.hu
Sztárok
Béres Anettnek fájdalomban kell élnie

Béres Anett belenyugodott, hogy fájdalomban kell élnie

Az egykori valóságshow-szereplő a mai napig állandó fájdalmakkal küzd.
Béres Anett

Bár másfél évvel ezelőtti balesete után ma már hivatalosan nincs szüksége kezelésekre, Béres Anett önszorgalomból továbbra is eljár néhány terápiára – írja a Blikk, majd emlékeztet, Anett annak idején olyan súlyos töréseket és sérüléseket szenvedett – elsősorban a gerincén és a lábán -, hogy hónapokig csak feküdni tudott.

„A sok fekvésre a szilánkosra tört sarkam miatt volt szükség” – idézi a lap az egykori valóságshow-szereplőt, aki hozzátette, miután végre felkelhetett, sokáig úgy kellett mankóznia, hogy a lába ne érintse a földet.

A porctörések miatt is aggódtam, mert félő volt, hogy nem úgy nőnek össze, vagy kopnak, ahogy kell és egész életemben sántítani fogok.

Anett a Blikknek elmondta, hogy a fájdalmai még ma sem múltak el teljesen, ám ezzel már megtanult együtt élni. „A sok fekvés miatt a hátamban megrövidültek az izmok, ez okozza, hogy néhány helyzetben belém hasít a fájdalom.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top