nlc.hu
Sztárok
Görög László családja

23 évvel fiatalabb kolléganőjébe szeretett bele Görög László

A közös munka hozta össze őket, akárcsak egykor a színészt és Hernádi Juditot.

Budapesten kezdett új életet Görög László és családja, itt ugyanis sokkal több lehetőség nyílik a színész házaspár számára. Görög László 10 éven át volt a Miskolci Nemzeti Színház tagja, itt szeretett bele a kolléganőjébe, a nála 23 évvel fiatalabb Czakó Juliannába, akivel ma már egy 6 éves kislány szülei – írja a Blikk.

Görög László,

Görög László Shylock szerepében A velencei kalmár című színdarab próbáján a Miskolci Nemzeti Színházban 2019-ben – Fotó: MTI/Vajda János

„Jelenleg a Thália Színház tagjai vagyunk. Nagyon szerettünk mind a ketten Miskolcon élni és dolgozni, de be kell látnunk, több lehetőség adódik nekünk Budapesten, ráadásul a nagyszülők is közelebb vannak” – mesélte a bulvárlapnak a színész, aki a napokban lett 60 éves. E jeles dátum kapcsán bevallotta, boldog és teljes az élete: „Lehetett volna másképp alakítani az életemet, de így sikerült. Ami elmúlt, azon már nem kesergek. (…) Nagyon boldog vagyok a munkám és a családom miatt. Örömmel tölt el, hogy megadta az élet a gyermekáldást.”

Görög László és felesége, Czakó Julianna:

Görög László (b) és Czakó Juli (j)

Görög László és felesége, Czakó Julianna a Ványa bá című színmű fotóspróbáján a Thália Télikertben 2023. március 21-én – Fotó:
MTI/Mohai Balázs

Görög László amúgy egykor 10 évig élt együtt Hernádi Judittal. Az akkori szerelmeseket annak idején egy színházi próbafolyamat hozta össze 32 évvel ezelőtt. A szerelmük akkoriban nagy port kavart, hiszen Görög László 8 évvel volt fiatalabb a színésznőnél, mégis sokáig kitartottak egymás mellett. A színésznő lánya, Tarján Zsófia is kedvelte az édesanyja választottját.

Görög László hernádi Judittal és a színésznő lányával, Tarján Zsófival - Fotó: Fotócentrál

Görög László Hernádi Judittal és a színésznő lányával, Tarján Zsófival – Fotó: Fotócentrál

Később Sirokay Borbála dramaturg lett a felesége, a házasságuk 3 évig tartott. Czakó Julianna színésznővel 2017-ben kötött házasságot a színész, és a kislányuk, Gizella Eliza is abban az évben született meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top