nlc.hu
TV-sztárok
Szabó András Csuti a kapcsolatáról

Szabó András Csuti: „Bius mozdított ki engem a komfortzónámból”

Legutóbbi utazásuk közelebb hozta őket egymáshoz.

Repül az idő. Szabó András Csuti és Sudár Bianka lassan egy éve alkotnak egy párt és hónapról hónapra mélyül el a kapcsolatuk. Az üzletember és kedvese már együtt is élnek, és ahogyan az nlc-nek több alkalommal is elmondták, mindketten megismerkedtek a másik családjával és szerencsére mindenhol nagy az összhang. 

Szabó András Csuti

Fotó: Schumy Csaba

A szerelmesek most Párizsba utaztak el romantikázni, melynek részleteiről Csuti a Mokkában mesélt. 

„Nagyon nagy vágya volt eljutni Párizsba, én voltam még a nagymamámékkal, úgyhogy nekem ez egyrészről nagyon jó élmény volt vele, a Biussal is átélni mindezt a szépséget, amit Párizs rejteget magában. Meg picit előjöttek a régi emlékek is… – fogalmazott Csuti. Mint mondja, a Disneylandbe tett látogatásuk pedig egy teljesen új énjét hozta ki. – Bius mozdított ki engem a komfortzónámból, így közel negyvenévesen, ahol én másfél óra alatt totális gyerekké tudtam átváltozni. De nagyon aranyos volt, mert ő retteg a magasságtól, ebből adódóan a mélységtől is, de mondtam, csak akkor vagyok hajlandó elmenni Disneylandbe, ha ezt elengedi és fel ül velem mindenre.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top