Utazás

Ezek a legolcsóbb ötcsillagos hotelek

Elkészült a Hotels.com összesítése. Ilyen toplistára senki sem számított! A magyar főváros is remek helyezést ért el.

Lengyelország nyerte el a legjobb árfekvésű, ötcsillagos szállodák címét. Varsóban ugyanis 2013 első felében átlagosan átszámítva mintegy 26 300 forintba került egy szoba egy éjszakára. A lengyel fővárost az olaszországi Pisa követi, amelynek az ötcsillagos szállodáiban egy éjszakára körülbelül 37 500 forintért szállhatunk meg. A Hotels.com összesítésében a harmadik helyre az észtországi Tallinn került a 39 230 forintos átlagárával. Budapest is remekelt: a toplistán a magyar főváros – amely egy amerikai utazási magazin szerint a világ második legjobb városa – a 4. helyen végzett, átlagosan 39 700 forintos szobaárával.

A felmérés szerint idén szinte az egész világon jelentősen visszaestek az ötcsillagos hotelek szobaárai, például Milánóban 22, Fokvárosban pedig 14 százalékkal zuhant. Ennek következtében a „divat fővárosában” egy ötcsillagos szállodában már 68 ezer forintért megszállhatunk egy éjszakára, míg a Dél-afrikai Köztársaságban már 56 450 forintért. Varsóban tavaly óta 17, míg Pisában mindössze 6 százalékkal mérséklődött az átlagár.

A tízes toplistára amúgy még felfért Lisszabon, Berlin, Brüsszel, Delhi, Marrakesh és Prága.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése