Utazás

Dubaj lenyomta Londont

Dubaj nemzetközi repülőterén fordult meg a legtöbb külföldi utas tavaly, így a londoni Heathrow búcsúzni kényszerült a világelsőségtől.

Dubaj repülőtere 70,5 millió külföldi utast szolgált ki tavaly, ami 6,1 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Bár az utasforgalom a Heathrow-n is emelkedett 1,2 százalékkal, ez “csak”  68,1 millió külföldi utast jelentett.

A brit hatóságok és politikusok évek óta civakodnak azon, hogy miként lehetne bővíteni a londoni repülőtér kapacitását, de egyelőre nem sikerült megegyezésre jutniuk. Egy bizottságnak nyáron kell döntenie, hogy a három megoldás közül – építeni egy harmadik kifutópályát Heathrow-n, meghosszabbítani az egyik kifutópályát, vagy építeni egy új, második kifutópályát a London–Gatwick repülőtéren – melyiket válasszák.

A Dubai Airports arra számít, hogy idén 79 millióra emelkedik a nemzetközi repülőterén megforduló külföldi utasok száma. A nagyarányú növekedést segíti, hogy a tervek szerint idén elkészül és átadják a forgalomnak a D terminált, amellyel a légikikötő éves kapacitása 90 millió utasra ugrik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése