nlc.hu
Utazás
Ilyen időnk lesz hétvégén

Ilyen időnk lesz hétvégén

Hát, nem kifejezetten jó, a strandolást nagyjából elfelejthetjük egy időre. Pénteken hidegfront érkezik, így a hétvégére hűvös, szeles, záporokkal fűszerezett idő várható.

A nyugodtabb csütörtöki időjárás után péntekre hidegfront érkezik, sok felhő lesz felettünk, ami gyakran zavarja majd a rövid napos időszakokat. Erőteljes gomolyfelhő-képződés is várható, amiből elszórtan záporok, délnyugaton és északkeleten helyenként akár zivatarok is kialakulhatnak. Feltámad az északnyugati szél, erős lökésekre is számítani kell, a zivatarok környezetében átmenetileg viharos lökések is lehetnek. Az enyhébb hajnalt követően napközben még 21-27 fok közé emelkedik a hőmérséklet, a legalacsonyabb maximumokat nyugaton, északnyugaton és az Északi-középhegység térségében mérhetjük.

Ilyen időnk lesz hétvégén

Nem lesz strandidő

Szombaton is gyakori lesz az erőteljes gomolyfelhő-képződés, többfelé kell számítani záporok kialakulására, helyenként egy-egy zivatar sem kizárt. Továbbra is élénk, olykor erős lesz az északnyugati szél. Hűvös lesz a hajnali időjárás, nyugati, délnyugati tájainkon, valamint középhegységeink völgyeiben 10 fok alá is csökkenhet a hőmérséklet. Napközben 18 és 24 fok között alakul a hőmérséklet, délkeleten várható a legmelegebb, nyugati, északnyugati és északi tájainkon pedig a hűvösebb idő.

Zivatarok is lehetnek

Vasárnap sem lesz strandidőben részünk, a Dunántúlon elszórtan alakulhat ki kisebb eső, egy-egy zápor. Ezzel a szemben a Dunától keletre többfelé várható zápor, és a jelenlegi számítások szerint a Budapest-Szeged vonaltól keletre, északkeletre többfelé az ég is megdörrenhet. Tovább folytatódik a szeles idő az ország nagy részén, élénk, időnként erős északnyugati széllökésekre továbbra is számítani kell. Ismét hűvös lesz a hajnal, többfelé is 10 fok közelébe, illetve 10 fok alá csökkenhet a hőmérséklet, míg napközben 18-24 fokot mérhetünk. A jövő hét elején már csak elszórtan lehetnek záporok,  melegedni fog az idő, kedden helyenként már ismét harminc fok körüli maximumokat mérhetünk.

További, témába vágó anyagok az NLCafén:

Időkép nyomán

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top