Utazás

A bátaszéki molyhos tölgy lett az év európai fája

A bátaszéki molyhos tölgy kapta a legtöbb, összesen 72 563 szavazatot Az év európai fája szavazáson.

 “A fák arra emlékeztetnek mindannyiunkat, hogy milyen fontos része életünknek a természet” –  fogalmazott Karmenu Vella környezetpolitikáért felelős uniós biztos a díjátadón lejátszott videoüzenetében.

15 európai ország 15 fája versengett egymással A 2016-os év európai fája címért. Minden versenyben részt vevő fa a környezetében élő emberek és a növényvilág kapcsolatának jelképe, és egyúttal a természeti örökség fontosságát, illetve a helyi közösségek összefogását mutatja.

Évszázadok óta őrködik

Az idei nyertes, az öreg molyhos tölgy a Bátaszék feletti dombon őrködik, vigyáz a településre, hogy történelmi és emberi értékeit meg tudja őrizni az utókornak. “Az évszázadok óta őrködő tölgy szeretetét, tiszteletét bizonyítja, hogy minden évben május 25-én, Orbán napján a környék lakosai szívesen elevenítik fel a hagyományt, amely szerint a tölgy törzsét gazdagon meg kell locsolni borral, hogy a következő évben is bőséges szőlő és bor teremjen a vidéken” – olvasható a verseny magyar nyelvű honlapján.

A bátaszéki molyhos tölgy lett az év európai fája
Fotó: evfaja.okotars.hu

Sümegi József diakónus, a város önkormányzati képviselője az MTI-nek elmondta, hogy a díj példaértékű összefogás eredménye, minden bátaszéki magáénak érezte a tölgy népszerűsítését. Hozzátette, hogy a négyszáz éves fa egyházi területen áll, és azért is maradhatott meg, mert védte az Orbán-kápolnát. A molyhos tölgy a környék ősnövénytakarójához tartozik, tisztelet és megbecsülés övezi. A bátaszékiek régóta gondozzák, levágott száraz ágainak helyét begyógyították, ezzel óvva meg a betegségektől. A bátaszéki molyhos tölgy a békés, szeretetteljes együttélésnek, a sokgyökerű bátaszéki közösségnek a szimbóluma.

Az év európai fája díjat idén május 25-én, Orbán napon ünneplik meg Bátaszéken, amikor egy molyhostölgy-csemetét is ültetnek az öreg tölgy mellé, jelezve az utókornak, hogy van folytatása a hagyománynak – tette hozzá.

Idén második helyen végzett a csehországi ezeréves hárs 43 451 szavazattal, harmadik helyezett lett a szlovákiai Bosác körtefája 29 114 vokssal.

A versenyszervezők reménye szerint Az év európai fája kezdeményezés néhány éven belül páneurópai mozgalommá válik, amely jelentősen és mérhetően fogja erősíteni a helyi közösségeket és a környezettudatos életmódot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése