nlc.hu
Utazás
Milliókat kaszálhatnak túlfoglalt repülőkön az utasok

Milliókat kaszálhatnak túlfoglalt repülőkön az utasok

A United Airlines amerikai légitársaság csütörtökön nagy változásokat jelentett be, miután az elmúlt hetekben a cég amiatt híresült el, hogy egy utast erővel vonszoltak le a cég egyik járatáról.

A vállalat közlése szerint akár tízezer dollárt (csaknem 2,87 millió forintot) is kaphatnak azok az utasok, akik hajlandóak lemondani helyükről a túlzsúfolt járatokon. Azt is bejelentette, hogy túlfoglalás esetén a jövőben nem szállíttatja le a helyüket már elfoglalt utasokat.

A légitársaság vetélytársa, a Delta Airlines korábban jelezte: 9950 dollárt (2,86 millió forintot) hajlandó fizetni hasonló helyzetekben az együttműködő utasoknak.

A United Airlines egyúttal közölte: igyekszik növelni elégedettségi mutatóit, és megpróbálja a nullához közelíteni a túlfoglalások számát járatain.

Két héttel ezelőtt világszerte nagy felzúdulást váltott ki az a videó, amelyen a United Airlines egyik járatáról Chicagóban erőszakkal leszállítottak egy vietnami származású amerikai utast és feleségét, mert kellett az ülőhely a légitársaság alkalmazottainak. Ügyvédje szerint a 69 éves David Dao a biztonságiakkal folytatott dulakodásban elvesztette két első fogát, eltörte az orrát és agyrázkódást szenvedett. A férfi perre készül.

 

A United akár 3 százalékkal több jegyet is eladhat egy járatra, mint amennyi hely van rajta, annak érdekében, hogy minimálisra csökkentse a meg nem jelenő utasok miatti üres ülőhelyek számát.

A légitársaság csütörtöki közleményében azt írta, hogy a végleg elveszett poggyászokért júniustól kezdődően 1500 dollár (429 ezer forint) kártérítést fizet az utasoknak, és többé nem kér hatósági segítséget a vitás helyzetek rendezéséhez. “Ez mindannyiunk számára fordulópont” – kommentálta a most bejelentett döntéseket Oscar Munoz vezérigazgató.

Munoz 2015-ben vette át a United Airlines vezetését az utazóközönséggel való viszony javítása jegyében. A vezérigazgatót többen is távozásra szólították fel azután, hogy egy közleményben a “bomlasztó és ellenséges” jelzőkkel illette Daót.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top