Utazás

Brutális parkolási díjat vezet be az egyik fővárosi pláza

Elegük lett belőle, hogy nem hivatalos P+R parkolóként használják őket.

Március 5-től óránként 700 forintra emelik a három órát meghaladó parkolási díjat a III. kerületi Eurocenter parkolójában.

A 700 forintos díj már önmagában kiemelkedően magas, hát még ha figyelembe vesszük, hogy a bevásárlóközpontban eddig teljesen ingyenes volt a parkolás. Az intézkedés célja feltehetőleg az, hogy máshová tereljék azokat az autósokat, akik eddig nem hivatalos P+R parkolóként használták a bevásárlóközpontot – írja a hvg.hu.

Összehasonlításképp a Westendben reggel 7 és 10 óra között ingyenes a parkolás, ezen az időzónán kívül pedig 380 forintos az óradíj, míg a Mammutban 350 forint a parkolás.

Az Eurocenterben február 26. és március 4. között tesztüzemben működnek a sorompók. Ebben az időszakban még nem kell fizetni a parkolásért.

Kiemelt képünk illusztráció (iStock)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése