nlc.hu
Utazás
Idén ez az európai város lesz a magyar kedvenc

 Idén nyáron ez az európai város lesz a magyarok kedvence

Róma lehet az idei sláger a repülővel utazó magyarok körében a Kiwi.com foglalási adatai alapján. Egyre hosszabb időre utazunk; tízből hét honfitársunk négy napnál többet tölt választott úti célján. Továbbra is a kontinensen belül repülünk leginkább, de Ázsia egyre népszerűbb.

Róma az élre tört

A Kiwi.com megvizsgálta, hogy a május 24-ig leadott foglalások alapján a magyarok milyen nyári repülős utazásokat terveznek és terveztek a korábbi évek ugyanezen időszakában. 2019-ben és 2022-ben Róma a 4. helyen szerepelt a városok listáján. Idén azonban maga mögé utasította a London-Milánó-Barcelona triót, akik a tavalyi lista dobogósai voltak az azonos időszakban leadott foglalások alapján. 2019-ben Palma de Mallorcára repültek a legtöbben a Kiwi.com-on keresztül. A Baleár-szigetek székhelye tavaly a 8. volt, idén pedig a 9. legkedveltebb város. Az országok népszerűségét tekintve nem történt változás: ahogy tavaly, úgy idén is Olaszországba, Spanyolországba, majd Görögországba repülhet a legtöbb magyar.

Róma

Fotó: Getty Images

Az átlagos jegyár a járvány előtti szinten

A koronavírus-járvány után az átlagos repülőjegyárak alacsonyabbak voltak, mint előtte – ahogy a vizsgált időszak átlagos jegyárai is mutatják. Míg 2019-ben átlagosan 166, addig 2022-ben 113, idén pedig átlagosan 164 euróért vehettünk repülőjegyet május 24-ig a nyári hónapokra.

Mario Gavira, a Kiwi.com növekedésért felelős elnökhelyettese a foglalási ablakok kapcsán elmondta: „A nyári utazások esetében jellemzően kicsit hosszabb foglalási ablakot látunk, mivel az előre tervezéssel sokat lehet spórolni a kiemelt utazási szezonban. Ha gyorsan szeretnénk olcsó repülőjegyet találni, akkor jellemzően rugalmasnak kell lennünk az indulást és az érkezést illetően, sőt akár a célállomás kapcsán is.”

Hosszabban nyaralunk

Emelkedő tendenciát mutat a nyaralás hossza. 2019-ben a Kiwi.com adatai alapján a repülővel utazók átlagosan 4,36 napot töltöttek úti céljukon, idén ez a szám már 4,81-re ugrott. Az elkövetkező meleg hónapokban a magyarok 35%-a 4-6 napot, 32%-a 1-2 hetet, 29%-a kevesebb, mint 3 napot, 3%-a pedig akár 2-3 hetet is nyaralással tölthet.

Ázsia egyre népszerűbb

2019-ben a vezető cseh utazási technológiai vállalaton keresztül a vizsgált időszakban tízből kilenc magyar a kontinensen belülre repült. 2022-ben – vélhetően az utazási korlátozások miatt – honfitársaink 93%-a választott európai úti célt. A legtöbb magyar (88%) idén is Európán belül repül, de a korábbi vizsgált évekhez képest idén jóval többen hagyhatják el a kontinenst, és egyre magasabb az ázsiai úti célok aránya (10%).

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top