nlc.hu
Utazás
Meghibásodott egy tankhajó a Szuezi-csatornán

Meghibásodott tankhajó okozott dugót a Szuezi-csatornán

Szerencsére el tudták vontatni és nem áll elő egy újabb Ever Given helyzet.
Szuezi-csatorna

Még sokan emlékezhetnek arra, hogy tavaly előtt egy Ever Given nevű szállítóhajó majdnem egy hétig vesztegelt a Szuezi-csatornán, blokkolva az összes egyéb hajó útját – vasárnap a korai órákban majdnem megismétlődött a helyzet, amikor egy tankhajó lerobbant az átjáró közepén.

Elvontatták azt a Szuezi-csatornán motorhibát szenvedett olajszállító tartályhajót, amely rövid időre megzavarta a forgalmat a létfontosságú vízi úton – írta meg az Arab News az egyiptomi hatóságok közlése alapján.

A lap szerint a máltai zászló alatt közlekedő Seavigour a csatorna 12 kilométerkőjénél szenvedett mechanikai meghibásodást: a vízi út egysávos szakaszán lerobbant, megzavarva a mögötte haladó nyolc másik hajó áthaladását. A hatóság néhány óra alatt elhárította a hibát, a méretes, 74 méter hosszú és 48,63 méter hajót egy távolabbi, kétsávos részhez vontatták, ahol már el is kezdték a javítást.

Bár a többnapos torlódás ritka, minden évben előfordulnak a csatornán lerobbanó hajók: legutoljára például május 25-én egy hongkongi zászló alatt közlekedő hajó futott zátonyra, márciusban pedig egy libériai teherszállító járt szerencsétlenül.

Az 1869-ben megnyitott Szuezi-csatorna létfontosságú összeköttetést biztosít az olaj, a földgáz és a rakományok számára. A világkereskedelem mintegy 10 százaléka folyik át rajta, csak tavaly 23 851 hajó haladt át itt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top