nlc.hu
Valentin_2006
Az Igazi

Az Igazi

Kedves Soma! Azt szeretném tudni, hogy szerinted létezik-e Igazi, és ha létezik, akkor csak egy van belõle? Mert ha igen, akkor én két napja elvesztettem...




Folyton arra gondolok – bár még csak 20 éves vagyok -, hogy nem lehet maradéktalanul boldog életem, hiszen ezek után ha összekerülök majd valakivel, mindig tudni fogom, ez a boldogság nem tökéletes. S honnan tudom, hogy ő volt az igazi? Onnan, hogy megláttam, és beleszerettem. Pontosabban egymásba szerettünk, bár így utána gondolva, lehet, hogy ő mindig is fontosabb volt számomra, mint én neki. Közénk a munka állt. Az, hogy ragaszkodott ahhoz, hogy 24 órából 32-t végig kell dolgozni. Hogy még csak 23 éves, de most jól megszedi magát, és a harmadik iksz után már csak lógatja a lábát! Állandóan betegeskedik, látom, ahogy kizsákmányolja a szervezetét, végül besokalltam, hogy rajtam kívül minden és mindenki fontosabb, és sokadszorra de utoljára azt mondtam, nem bírom. Közel másfél év után. Sok esélyt és megbocsátást követően fülig szerelmesen elhagytam az igazit.

Júlia





Kedves Júlia!

Igen, azt gondolom, hogy van “igazi”. Nagy fantáziámmal azt is el tudom képzelni, hogy van olyan ember, akinek akár két igazi (akár három) jöhet az életében.

“S honnan tudom, hogy ő volt az igazi? Onnan, hogy megláttam és beleszerettem. Pontosabban egymásba szerettünk”

Nos, ha az ember szerelmes lesz, mindig ez történik. Ha eleve hevülékeny, és szerelmes típus, ezt minden új kapcsolatnál iszonyú intenzitással és belevetítéssel éli meg. Én 25 éve írok naplót, nagyon tanulságos volt újraolvasnom, hányszor haltam bele a “nagy szerelmekbe”. Újra és újra.

Ha valóban ő az igazi, az azt jelenti, hogy nem csak számodra fontos ő, hanem számára is te. Akkor – mint két mágnes – vonzzátok be egymást, mert nem lehet másként, ez a törvények törvénye! Amennyiben nem ő az, úgy eltávolodásával az idő megadja a választ. Most még erre van szükség: időre.

Mindenesetre szörnyű lehet látni, hogy állandóan betegeskedik, kizsákmányolja a szervezetét, s rajtad kívül minden és mindenki fontosabb számára! Ostoba elképzelés, hogy most kifacsarja magát, s 30 éves kora után lóbálja a lábát. Ez azt jelenti, hogy számára a pénz a koncepció, s nem a munkája szeretete, amiben kiteljesedhet. Sose tudnék egy ilyen férfi mellett élni, hiszen az életünk egyharmadát végigdolgozzuk, s ha nem élvezzük azt, amit csinálunk, keserű, lelkibeteg emberré válunk. A munkában való önmegvalósulás adja önbecsülésünk legjavát. Derűt, erőt meríthetünk belőle. Persze, a szeretet – a valódi – feltétel nélküli, és ha ő most ilyen, akkor így kell elfogadni. Látatlanul is bízom benne, és drukkolok neki, hogy világosodjon meg, és változtasson szemléletén és életén, mert ezt sokáig nem lehet a szervezet “bosszúja” nélkül csinálni. (Mint tudjuk, a betegségeken keresztül a lélek jelez.)

Te pedig légy türelmes, várj, tisztulj, gondold végig őt, magadat, a kapcsolatotokat, és közben is próbáld meg élvezni az életet!

Minden jót: Soma

Soma művésznő a jövőben is válaszol nyilvánosan olvasói levelekre. Ha problémád van, fordulj hozzá a soma@nlcafe.hu e-mail címen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top