A nyolcvanas években még annak is híre ment, ha a sarki zöldségeshez banán vagy narancs érkezett, sőt, olyanok is akadtak, akik az első déligyümölcsöket még héjastul fogyasztották, mert korábban nem találkoztak vele. Az ilyesmit könnyű megmosolyogni 2021-ből, de vajon gondoltad-e volna, hogy a paradicsom érését akár egy operaénekes is lassíthatja, vagy épp azt, hogy a naspolya nevét sokáig nem mondták ki finomabb körökben? Elmerültünk a zöldségek, gyümölcsök vagy épp egyszerű növényekkel kapcsolatos, ám kevéssé közismert információk tengerében.
Arról már például írtunk korábban, hogy Japánban óriási megtiszteltetésnek számít gyümölcsöt ajándékozni – jellemzően a főnöknek, üzleti partnernek – így nem meglepő, hogy dübörög a luxusgyümölcsök-piaca. Egymillió forintos eprekről vagy épp speciális masszázst kapó sárgadinnyékről van szó, szóval itt a luxus tényleg szó szerint értendő.
Aztán akadnak az olyan szent őrültek, mint Sam Van Aken, aki olyan fákat hoz létre, különféle kertészeti trükkökkel, amelyen egyszerre akár 40 féle különböző gyümölcs is megterem. Ő abból a szempontból is figyelemreméltó munkát végez, hogy az elveszett vagy elfeledett fajtákat igyekszik visszahozni a köztudatba, így valószínűleg őt is érdemes lenne megkérdezni az alábbiakhoz hasonló, kevéssé ismert érdekességekkel kapcsolatban.
Zenével és vibrációval befolyásolható a paradicsom érése
Az egyik legnépszerűbb zöldségféle a paradicsom, ám sokan csak a hiperekben kapható, fakópiros és gyakran vízízű változatot ismerik, esetleg koktélparadicsomot láttak már a céges menza salátabárjában. Pedig nem kellene messzire menni, elég lenne felkeresni a szentesi Szabó Csabát, aki biokertészként, többek között hatvanféle paradicsomot termeszt – lásd kapcsolódó cikkünket. Tőle tudjuk azt is, hogy a paradicsomot sokáig egyáltalán nem ismerték a magyarok, ezt a hazánkba települő bolgárkertészeknek köszönhetjük, akik azt is megmutatták az itt élőknek, hogy a növényeket nem árt néha meglocsolni.
Maradva azonban a paradicsomoknál, azt már bizonyára kevesebben tudják, hogy a növény virágainak enyhe vibrációra van szüksége, ahhoz, hogy a virágpor kihulljon a szirmok közül. Ezt a vibrációt pedig tökéletesen produkálják a beporzást végző méhek, amelyek szárnyának rezgését a zenei skálán a „közepes C”-vel lehet megjelölni. Érdekesség, hogy ez a frekvencia magasabb, mint ami a méhek repüléséhez szükséges, azaz, a rovarok megtanulták, hogy a növényben magasabb fokozatra kapcsolják a szárnyaikat, hogy így „rázzák ki” a pollenszemcséket a virágból. Az apró darabkák pedig nemcsak azért tapadnak a méhek lábához, mert megakadnak az apró szőrszálak között, hanem azért is, mert a méhek gyenge elektrosztatikus töltéssel szinte magukhoz „ragasztják” a pollenszemcséket.
Fotó: Patrick Pleul/picture alliance via Getty Images
Nem csak a paradicsom virágai reagálnak azonban a hangokra: koreai kutatók nemrég rájöttek, hogy ha erős hangokat játszanak le a már leszüretelt paradicsomoknak, azzal lassítható az érésük. Az ezzel kapcsolatban elvégzett kísérlet során hat órán keresztül a magas C hangot játszották a paradicsomok közelében, amelynek hatására lelassultak az érési folyamatok, az így kezelt termények hat nappal később értek be.
A gyümölcs, amely Mexikó zászlójára került
Magyarul kaktuszfügének vagy lófügének hívják az úgynevezett opuntia kaktuszok egyik fajtájának termését, amelynek angol neve, a prickly pear sokkal jobban körülírja, hogy mivel is van dolgunk. A „szúrós körte” ugyanis hunyorítva akár még hasonlíthat is körtére – leginkább, amikor még zöldes-sárgás színe van – cserébe igen csúnya sérüléseket szerezhet, aki csak úgy, védőkesztyű nélkül megfog egyet, a gyümölcsből ugyanis jókora tüskék merednek ki, amelyeknek ráadásul horgos a vége, így, ha beleállt az ujjunkba, onnan csak igen fájdalmasan távolítható el. A gyümölcsnek a pépes, kocsonyás belseje ehető, amelynek ízét a görögdinnyéhez szokták hasonlítani. A mexikói konyhában azonban a szárát is felhasználják, amely, kaktuszról lévén szó, vastag és lapos levelekre emlékeztet. A kaktuszfüge emellett szerepel Mexikó nemzeti zászlaján is.
A kaktuszfügének a gasztronómia mellett fontos történelmi szerepe is van. A növény lapos szárain él meg – szinte kizárólag – a bíbortetű, amely kiszívja a nedveket a növényből. A bíbortetű a ragadozók – hangyák, madarak, rágcsálók – ellen egy kárminsav nevű vegyülettel védekezik, amelynek élénk vörös színére már több ezer évvel ezelőtt felfigyeltek Közép-Amerika lakói. A régióban élők ugyanis már több mint kétezer évvel ezelőtt elkezdték tenyészteni a bíbortetveket, hogy a belőlük kinyert anyaggal színezzék a ruháikat. Amikor a térségbe megérkeztek a spanyol hódítók, megdöbbenve tapasztalták, hogy a bennszülöttek ruhái sokkal szebb, élénkebb színűek, mint akár az európai nemeseké. Az öreg kontinensen ugyanis ekkor még csak a legtehetősebbek engedhették meg maguknak a vörös színű ruhákat, ám azok is jóval fakóbbak voltak, mint a bíbortetű váladékával színezett textíliák.
Egy perui asszony készít vörös festéket a bíbortetűből, amit a helyiek textilfestékként használnak (Fotó: James Strachan/Robert Harding Premium/AFP)
Nem csoda, hogy a kaktuszfüge szárán tenyésző kis rovarok hamarosan az arannyal és az ezüsttel kerültek egy kategóriába, fizetőeszközként. A XIX. század elején az ilyen színű ruhák komoly státuszszimbólumnak számítottak Európában, de az Egyesült Államok zászlajának vörös sávjait is a bíbortetvekből kinyert festékanyaggal színezték. Később, a XX. század elején a szintetikus színezékek elterjedése átírta a textilipar gyakorlatát, de a laboratóriumban előállított festékekkel kapcsolatos félelmek miatt később visszatértek a használatához, ekkor már édességekben, üdítőitalokban, de kozmetikai készítményekben is.
A naspolyát finom úriember nem emlegette
Az almával rokon naspolya a rózsafélék családjába tartozik, és bár napjainkra mintha elfelejtettük volna, a nagyszülők még biztosan emlékeznek rá, amikor a téli hónapokban ez volt az egyetlen elérhető gyümölcs, mivel a termés frissen nem ehető, de az októberi szüret után decemberre megpuhul, pépesedik, ha pedig a dér is megcsípi, édesebbé válik. Emiatt régen előszeretettel főztek belőle lekvárt, illetve más gyümölcsből készült lekvárokhoz is adagolták, mert a benne lévő pektin zselésítőanyagként javította a készülő finomság állagát. A növény fája erős, szívós, ezért szobrászok és asztalosok is előszeretettel alkalmazták. A naspolya magvaiból készült főzet pedig alkalmas a vesekő elhajtására.
Naspolya (Fotó: Lamontagne/Biosphoto via AFP)
A finomabb körökben azonban meg sem említették, mivel furcsa kinézete miatt több száz éven át csupán obszcén kifejezésekkel illették. Angol nyelvterületen például „nyitott segg” volt a megnevezése, franciául pedig majom-, szamár-, illetve kutyafenék volt a neve, valószínűleg azonos okokból. Ennek ellenére egész Európában nagyon népszerű volt, sőt, I. Károly frank császár kötelezően előírta, hogy birodalma összes császári kertjében ültessenek belőle. Az 1600-as években járt népszerűsége csúcsán, a múlt század végére azonban jobbára eltűnt, legfeljebb az erdőben lehet vele véletlenül találkozni.
A gyümölcs, ami akkora státuszszimbólum volt, hogy bérelni is lehetett
Óriási szenzációnak számított, amikor 1496-ban Kolumbusz visszatért a tengeren túlról, hogy magával hozott egy ananászt, ami valamilyen furcsa okból kibírta a hosszú utazást. Valósággal csodájára jártak az emberek, hamarosan pedig a felső tízezer tagjai közül csak az mondhatta magát igazán menőnek, akinek a fogadásain, estélyein legalább egy ananász látható volt. Az egzotikus megjelenésű gyümölcs volt a luxuscikkek luxuscikke, hiszen beszerezni közel lehetetlen volt, így nem véletlen, hogy több európai épületen, de akár festményeken, szobrokon is megjelentek a kőbe faragott ananászok.
Különösen Nagy-Britanniában volt nagy divatja az ananászok mutogatásának: a XVIII. század közepére néhány elszánt és kellően tehetős brit nemesnek sikerült elérni, hogy az ananász üvegházi körülmények között megteremjen a szigetországban is. Ehhez persze nem kis befektetésre volt szükség, ugyanis a kertészek és üvegházak mellett tüzelőről is gondoskodni kellett, hogy a trópusi gyümölcsnek megfelelő hőmérsékletet tudjanak biztosítani.
Emiatt az ananászt eleinte nem is ették meg, hiszen még azoknak is nagyon drága volt, akik megengedhették maguknak. Ehelyett az elegáns estélyeken az asztal közepére állították ki, hogy ezzel jelezzék, itt nem ám holmi pórias közétkeztetés folyik, hanem egy elegáns, úri család asztalánál ülne k a kedves vendégek. Maga az ananászt jelölő pineapple kifejezés pedig egy ideig a legmagasabb elismerésként is használatos volt: „levelét megkapnom maga volt a legízletesebb ananász” – így fogalmazott James Boswell skót író a XVIII. század hetvenes éveiben. Az ananászok ekkori népszerűségét az 1759-ben alapított Wedgwood kerámiamanufaktúra is megörökítette különleges formájú edényein.
Josiah Wedgwood ananászt formázó teáskannája (Fotó: Museum of Modern Art)
Medvecukor-rajongók figyelmébe!
A fentiekhez képest valószínűleg jóval kevésbé ismert édesgyökér leginkább a gyógynövények iránt érdeklődők számára csenghet ismerősen, az első ránézésre jellegtelen cserje ugyanis kiváló köhögéscsillapító, köptető és nyákoldó hatású, de a simaizmok görcsoldására is használható, emellett gyulladáscsökkentő, igaz, túladagolva magas vérnyomást idézhet elő.
Ennél azonban durvább hatása is lehet: egy marék fekete édesgyökér elfogyasztása már a szervezet hormonháztartását is felboríthatja, de okozhat szívritmuszavart és izomgyengeséget is. Emiatt a régi bölcsesség szerint egyszerre legfeljebb egy tojás súlyával megegyező mennyiséget volt szabad elfogyasztani belőle, de azt sem mindennap, mert csak lassan ürül ki a szervezetből.
Fotó: Getty Images
Ez azonban nem tartotta vissza például az édesipari szakembereket, akik édesgyökérrel ízesítették a medvecukrot (más néven bocskorszíjat), de a barna sörök színezékeként, illetve a Franciaországban népszerű, pastis néven forgalmazott, ánizsos ízű likőr egyik alapanyaga is ez. Skandináviában, ahol a medvecukor különösen népszerű, a dohánytermékekhez hasonló figyelmeztető jelzést is elhelyeznek a csomagoláson. Igaz, itt a szúrós szagáról ismert ammonium-kloriddal, azaz szalmiákkal kevert változatát is fogyasztják, amelyre már azt is ráírják, hogy fogyasztása gyerekek számára nem ajánlott.
A radioatív banánból évtizedek óta ugyanazt esszük
Évente nagyjából százmillió tonna fogy a világ kedvenc sárga gyümölcséből, azonban elég egyetlen gomba vagy más kártevő megjelenése, hogy az egész bolygó búcsút intsen a banánnak. Ennek oka, hogy jelenleg a világon értékesített banán szinte teljes egészében az úgynevezett Cavendish fajtából áll, amely önmagától képtelen a szaporodásra. Ez azt jelenti, hogy csak emberi beavatkozással lehet termeszteni, enélkül rövid idő alatt megszűnne létezni. Mivel pedig itt gyakorlatilag klónozásról van szó, nem túlzás azt állítani, hogy most is ugyanazokat a banánokat fogyasztjuk el, mint 5-10-15 évvel ezelőtt.
Bár korábban többféle banánfajta versengett egymással, egy fuzárium nevű gombafajta a XX. században hatalmas pusztítást végzett a világon. Míg az 1960-as években még az úgynevezett Gros Michel banánfajta volt a legnépszerűbb, rövid úton eltűnt a Föld színéről. Ettől még természetesen léteznek más fajták is, például a kapcsolódó cikkünkben említett kék banán, de azokból jóval kevesebb terem, mint a nagyipari módon termesztett Cavendishből.
Szintén kevesen tudják a banánról, hogy a gyümölcs enyhén radioaktív. Ez magas káliumtartalmának köszönhető, amelynek egyik izotópja, a kálium-40 sugárzó anyagnak számít. Persze rendkívül alacsony a sugárzás szintje, egy embernek ötvenmillió banánt kéne megennie a halálos dózishoz, de egy tengerentúli repülőút sugárterhelése is 800 banán elfogyasztásával egyenértékű. Ennek ellenére egy kamionnyi banán már alkalmas rá, hogy működésbe hozza a nukleáris anyagok jelenlétére figyelmeztető szenzorokat.
A természetes fogamzásgátló
Európában jobbára ismeretlen a jamgyökérnek nevezett gumó – más néven ideggyökér – amelyből Közép-Amerikában lisztet, kenyeret is készítenek, de táplálékkiegészítőként is ajánlják, mivel magas keményítőtartalmának köszönhetően kiváló szénhidrátforrás.
Azt pedig talán még kevesebben tudják, hogy nagy mennyiségben tartalmazza a diosgenin nevű vegyületet, amely nagyon hasonlít a szervezetünk által termelt hormonokhoz. Ennek pedig rendkívüli jelentősége van, ugyanis az ideggyökérből kivont diosgeninből állították elő először azt a hormonkoktélt, amellyel sikerült a női szervezetet „átejteni”, azáltal, hogy a hormonszintek módosításával a terhességhez hasonló állapotot előidézni. Ezzel pedig megszülettek a fogamzásgátlók.
Még több zöldség és gyümölcs az nlc-n:
- Nem veszik a magyarok a hazai szuperzöldséget
- Így pucold meg legkönnyebben a narancsot, grépfrútot, gránátalmát!
- Íme az ember, aki a világ összes gyümölcsét végigkóstolja
