nlc.hu
Szabadidő
Filmek igaz történet alapján

Kokain-túladagolásban halt meg a medve – A legvadabb filmek, amiket IGAZ történetek inspiráltak

Az alábbi filmekről senki nem mondaná meg, hogy igaz történet alapján készültek, pedig a sztorijuk részben vagy egészben tényleg, a valóságban is megtörtént.

A Kokainmedve több szempontból is az egyik legérdekesebb új produkció jelenleg a mozik műsorán. Egyrészt azért, mert visszarepít a ’80-as, ’90-es évek trash filmjeinek elvetemült hullámvasútjára, másrészt pedig azért, mert a sztori első öt perce úgy, ahogy van, megtörtént. Tehát tényleg kidobált több adag kokaint az erdőbe egy drogkereskedő, név szerint Andrew Thornton a repülőgépéből 1985-ben, aki aztán kiugrott a gépből, és mivel az ejtőernyője nem nyílt ki, szörnyethalt. Egy közelben lévő fekete medve rátalált a kábítószerre, megette, az emberek pedig Pablo Eskobearnek keresztelték a drogfogyasztásba a valóságban egyébként belehalt medvét, akit amúgy Kentuckyban kitömve meg lehet látogatni. Elizabeth Banks filmjében azonban azt az őrült ötletet igyekeznek feltérképezni, hogy mi történt volna, ha a maci túléli a találkozását a kokainnal – így született meg a Kokainmedve állatsága.

Kokainmedve

Fotó: cocainebear.movie

De nem ez az egyetlen „hihetetlen, de igaz” történet Hollywoodban. A következő filmeket mind a valóság ihlette, hogy aztán mekkora a konkrét tények és a fikció aránya, az már abszolút változó, de az tény, hogy az inspiráció a megtörtént eseményekből érkezett. Mutatjuk, mik ezek!

50 első randi

Ha van romkom, amiről nem gondoltuk volna, hogy igaz történeten alapul, akkor az az 50 első randi. Pedig Henry (Adam Sandler) és Lucy (Drew Barrymore) szerelmét a valóság ihlette. Mégpedig egy Michelle Philpots nevű nő, aki 1985-ban fejsérülést szenvedett egy motorbalesetben, majd még egyet 1990-ben, ami súlyos amnéziához vezetett. Úgy is ismerik őt, mint a „24 órás memóriájú nőt”, az emlékezete ugyanis megállt 1994-ben. Férjével, Iannel mégis boldog házasságban élnek 1997 óta.

50 első randi

Fotó: Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP

Chicago

A Catherine Zeta-Jones, Renée Zellweger és Richard Gere főszereplésével készült legendás musical két gyilkos nő történetét meséli el, akik kihasználva a hírhedtségüket, a ’20-as években sztárokká váltak. A Chicago egyébként egy darab feldolgozása, amit Maurine Dallas írt 1926-ban, az ötletet pedig Beulah Annan és Belva Gaertner tárgyalása adta neki, melyekről 1924-ben tudósított.

A cápa

A cápa ugyan Peter Benchley regényének adaptációja, de egyes elméletek szerint a sztorit az 1916-os Jersey Shore-i támadások (is) ihlették. Ez év nyarán ugyanis két héten át egy cápa terrorizálta a fürdőzőket, négy halálos áldozatot is szedve (csupán egyetlen áldozat élte túl a támadást). A ragadozó minden alkalommal napnyugtakor csapott le, amit kiáltások, vörösre színezett víz és a parton állók tehetetlen kétségbeesésének hangjai jeleztek. A rettegő lakosok minden eszközt hajlandóak voltak bevetni a tengeri szörny ellen – még dinamitot is robbantottak volna –, az eseményekre pedig utalnak mind a könyvben, mind Spielberg filmjében. Hogy mennyire játszott közre valóban a tragédiasorozat A cápa születéséhez, kérdéses, mivel Benchley tagadta, hogy innen szedte volna a regénye ötletét – a hasonlóság mégis kísérteties.

A cápa

Fotó: Universal – Zanuck-Brown / Collection ChristopheL via AFP

Majdnem híres

A ’70-es évek rock-szféráját bemutató coming-of-age film, a Majdnem híres nem azért ábrázolja olyan jól, milyen érzés turnézni egy menő rockegyüttessel újságírói babérokra törő, rajongó kamaszként, mert ügyes író-rendező Cameron Crowe. Hanem azért, mert Crowe tinédzserkorában valóban átélte mindezt. Kate Hudson karakterét, a groupie Penny Lane-t is egy hús-vér nőről, Pennie Ann Trumbullről mintázta, akitől erre még engedélyt is kapott – bár az azóta eltelt években a valódi Penny Lane gyakran kritizálta fiktív mását, szánalmasnak hívva őt.

Sorsjegyesek

A Nicolas Cage-féle romantikus film, amelyben az általa alakított rendőr, Charlie borravaló helyett a lottószelvényét és a potenciális nyeremény felét ajánlja fel Bridget Fonda pincérnőjének, szintén megtörtént a való életben is. Sőt, a rendőr, akit igazából Robert Cunninghamnek hívtak, feleségül is vette Phyllis Penzót, a pincérnőt, miután megosztották egymás közt a 6 millió dolláros lottónyereményt.

Sorsjegyesek

Fotó: TriStar Pictures / Photo12 via AFP

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top