nlc.hu
Sztárok
Ő ülhet be Vadon János helyére

Balázsék döntenek: közülük választhatnak a hallgatók

Véget ért a casting, hamarosan kiderül, ki ül Vadon János helyére.

Sebestyén Balázsnak és Rákóczi Ferinek hetek óta szinten minden nap feltűnik a neve a különböző hírportálokon. Nem is csoda, hiszen mindenkit érdekel, hogy ki ül be a 15 év után távozó Vadon János helyére. A rádiós a hírt még decemberben jelentette be, ám a csapat csak január 8-án kezdte el a 2024-es évet, így bele kellett húzniuk a társkeresésbe. Az elmúlt időszakban Vadon helyére sorra ültek be a vendégek, melyek közül egyeseket nagy örömmel, másokat viszont visszafogott lelkesedéssel köszöntöttek a hallgatók. Ennek a jelek szerint vége: Balázsék közösségi oldalán, illetve egy honlapon megjelent egy poszt, mely arról szól, hogy nyolc ember közül dől majd el a végső név.

És hogy kik közül lehet választani?

Balázsék

Balázsék (Fotó: Balázsék Facebook-oldal)

Ma elindult az ország első női reggeli rádióműsora

Ahogy korábban mi is megírtuk, Pálfi Éva, Balázs Andi és Argyelán Kriszta február 5-től minden hétköznap reggel 7 és 10 között lesz hallható a Manna FM-en. A három műsorvezető azt ígérte, hogy menő témákkal várják majd a hallgatókat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top