Napi mese: Az elveszett tacskó

Sziasztok! Én egy rövidszőrű barna fiú tacskó vagyok, a nevem Córesz. Cocónak becéznek.

Budapesten élek, Lili, Dávid és Peti a gazdáim, de a szülők gondoskodnak arról, ne maradjon üresen a tányérom.

Kicsit bolondos az egész család, de azért nincs okom panaszra. Van egy labdám, amit eldobnak, én pedig szaladok és visszahozom. Ennek mindig nagyon örülnek, nem tudom, miért. Olyankor mindig csontot kapok.

Ugatni ritkán szoktam, mert nálunk mindig akkora a hangzavar, hogy meg se hallanák. Én egy helyes, csendes kiskutya vagyok. Talán ezért van, hogy néha elfeledkeznek rólam.

Múltkor vendégségbe mentünk. Megálltunk autóval a ház előtt, mindenki kikászálódott, aztán eltűntek. Engem kint hagytak a kocsinál, nyakamban a pórázzal. Vártam egy darabig, hátha eszükbe jutok. De amikor nem történt semmi, kaparászni kezdtem az ajtónál, s egy kicsit nyüszítettem is. Hiába. Nem hallották, mert odabent voltak.

Mire pont elcsüggedtem volna, kinyílt a kapuajtó, és kirontott rajta apa. Cocókám – mondta –, milyen jó, hogy okos kutya vagy, és megvártál itt. Hát mit tehettem volna pórázzal a nyakamban?

Odabent marhalábszárcsontot kaptam. Igazán nem mondhatok róluk semmi rosszat. Ha csak azt nem, hogy egyszer megint elfeledkeztek rólam, és elveszítettek.

Anya és én Liliért és Dávidért mentünk az iskolába és Petiért az óvodába. Az iskolának és az óvodának közös az udvara. Az autó ablakából jól lehetett látni a gyerekeket. Hopp, kiugrottam, hogy játsszak velük. Mivel nem ugatok, nem félnek tőlem. Milyen aranyos kutya – mondták, és megsimogattak. Erre még hevesebben csóváltam a farkamat, aztán egyszer csak nem láttam a családomat.

Már mindenki hazament, csak Peti óvó nénije nem. Ő is éppen készülődött hazafelé. Hát te? – nézett rám. Én válaszul csak illedelmesen megcsóváltam a farkam.

Óvó néni a telefonja után nyúlt: Te biztosan Petiék kutyája vagy, a Córesz – leguggolt, és megvakarta a fülem tövét. Nemsokára meghallottam anya hangját a telefon másik végén. Az óvó néni sóhajtott, ami azt jelentette, most várnunk kell. De nem történt semmi. Kezdtem elkeseredni, ezért elhatároztam, világgá megyek!

Az ajtó csukva volt, így farkcsóválással jeleztem, hogy a dolgomat akarom elvégezni. Óvó néni hitt nekem, kitárta az ajtót, én meg kirontottam rajta és nekiiramodtam.

Amikor már biztos voltam benne, hogy óvó néni nincs a sarkamban, körülnéztem, hogy hol vagyok. Egy játszóteret láttam, nem volt ott egy lélek sem. Szabadságomtól megrészegülten vetettem magam a homokozóba, meghemperegtem benne, majd szaladni kezdtem körbe-körbe. Aztán a csúszda felé vettem az irányt, sikerült felkapaszkodnom és lecsúsznom. Kicsit esetlenül értem földet, de most már értem, miért szeretik ezt a mókát a gyerekek! A hintát nem értem fel, de a libikókára felkapaszkodtam, és sikerült többször fel- és lebillentenem, amit nagyon élveztem.

Aztán elszomorodtam, mert eszembe jutott, hogy örülnek ennek a mulatságnak az én kis gazdáim. Bánatosan leugrottam a libikókáról, és elindultam kifelé a játszótérről. Most már nem tetszett annyira ez a nagy szabadság.

Lefelé indultam a domboldalon, majd elkanyarodtam először jobbra, aztán balra, megint jobbra, megint balra. Besötétedett, és nekem fogalmam sem volt, hogy merre járok. Egyre jobban elcsüggedtem, és éhes is voltam.

Az egyik kertben észrevettem egy tacskót, békésen szunyókált, s mellette ott volt a tálja, rajta sok finomság.

Átkúsztam a kerítés alatt, és odalopakodtam a tálhoz. A kutya nem ébredt fel, amikor elcsentem egy csontot. A zsákmánnyal a számban elügettem a kert végébe, és leheveredtem, hogy elfogyasszam a vacsorámat.

Arra ébredtem, hogy egy kislány áll fölöttem. Először azt hittem, Lili az, de egy idegen kislány volt.
– Egy másik tacskó van itt, majdnem olyan, mint Dandy. Megtarthatom? – kérdezte a papáját.
Szomorúan néztem rá, hiányzott a régi családom. Hirtelen ismerős hangokra lettem figyelmes. Nyílt a kapu, és benyomult rajta az egész család. Dühösen ugatni kezdtem, mert néha még én is elvesztem a fejem. Akkor meg ők kezdtek örülni. Cocó végre ugat!

Így tanultam meg ugatni. Ha ez kell nekik? Néma kutyának senki sem érti a szavát!

Illusztráció: Nagy Dia