nlc.hu
Baba
Megőrülsz, olyan cuki: a bébiorangután először találkozik fajtársaival

Megőrülsz, olyan cuki: a bébiorangután először találkozik fajtársaival

A beilleszkedés nem könnyű dolog, és nincsen ez másképpen az orangutánoknál sem.
Megőrülsz, olyan cuki: a bébiorángután először találkozik fajtársaival

Rickina, a kis mentett bébiorangután eddig állatkerti “bölcsije” oltalmában élte mindennapjait, élvezve a csakis rá irányuló figyelmet, amit gondozóitól kapott. Azt persze senki sem vitatja, hogy a kicsinek kijárt az extra törődés, ugyanis Rickina elég rejtélyes módon került az állatvédők gondozásába – egy férfi hozta őt be, aki állítólag megközelítette Rickina mamáját a dzsungelben, mire a riadt anyamajom elmenekült, magára hagyva a kicsit. A férfi azt is elmondta, hogy miközben magához vette a kismajmot, machetéje véletlenül sebet ejtett a bébiorangután fején.

Igaz-e, vagy sem, lényeg, hogy Rickina most már jó kezekben van, és arra is megérett az idő, hogy megismerkedjen fajtársaival. A kicsi óvatos duhaj, kezdetben még riadtan csimpaszkodik gondozójába, de hamar felélénkül érdeklődése az új barátok iránt.

Forrás: LittleThings

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top