nlc.hu
Baba
Biciklije miatt csaphatta agyon a villám a 8 éves kislányt

Biciklije miatt csaphatta agyon a villám a 8 éves kislányt

A 8 éves Lilla éppen a házuknál biciklizett, amikor becsapott a villám. Az esetnek a kishúga is a szemtanúja volt.

Mint arról az NLCafén is beszámolt, a Fejér megyei Bodajkon villámcsapás végzett a 8 éves Lillával. A villámláskor a biciklijén ülő kislány azonnal összeesett, édesanyja a szomszédasszony segítségével próbálta újraéleszteni. A gyermek kórházba került, de életét már nem tudták megmenteni.

A villám hatalmas robajjal csapott be, a helyiek először azt gondolták, valami felrobbant.

Legjobban talán a kicsi lányt féltjük, aki végignézte testvére haláltusáját. Nem tudom, hogy lesz képes mindezt feldolgozni” – mondta a Blikknek a család egyik ismerőse.

Mint a bulvárlap cikkéből kiderül, a villám becsaphat az illető vállánál, a lábán keresztül lefuthat a teste egyik oldalán, majd eléri a talajt. Az áldozat rendszerint nem hal meg, kivéve két esetet: ha a szívén vagy a gerincoszlopán halad keresztül – Lilla eseté­ben is ez történhetett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top