hegymászás
Ez a férfi kézen állva mássza meg Kína leghíresebb hegyeit
„Kevés a lehetőség hibázni” – Megmászta a Mont Blanc-t, majd azzal a lendülettel le is siklóernyőzött onnan a lelkes para-alpinista
Csoda történt ezzel a két hegymászóval
Amíg tartott a válópere, több száz kilométert gyalogolt a vadonban a természetjárás női úttörője
Ezúttal egy lavina miatt nem sikerült Klein Dávidnak
Összeverekedett a tökéletes fotó miatt két hegymászó a Mount Everesten – videó
Micsoda teljesítmény! Harmincszor mászta meg a Mount Everestet egy nepáli serpa
Még csak kétéves, de már feljutott a Mount Everest alaptáborába
Egy apró lucfenyő mentette meg attól, hogy a szakadékba zuhanjon, de így is veszélyben volt az élete
„Átfutott az agyamon, hogy innen nem jövök ki élve” – Jégbörtönből szabadult ki a magyar hegymászó
„Embertelen” – Segítségnyújtás helyett több hegymászó átlépett egy haldokló serpán a K2-n
Varga Csaba felért a Himalája egyik legmagasabb csúcsára
Megkezdte a csúcsmászást Varga Csaba a Nanga Parbaton
A világ kilencedik legmagasabb hegycsúcsára, a Nanga Parbatra indul Varga Csaba, pótlólagos oxigén nélkül
Rekordszámú engedély, sok áldozat – tovább szigorítaná Nepál a hegymászás feltételeit
Ez a 60 éves férfi a felesége emlékére mászta meg az Everestet
„Adjátok át a gyerekeimnek: a világ tetején állok, és nagyon szeretlek” – nők a Mount Everesten
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki megmászná az Everestet
Órákon át lógott egy súlyosan sérült hegymászó a szakadék felett Bosznia-Hercegovinában
Visszaszólt a hegymászó szakújságíró azoknak, akik bírálják Suhajda Szilárdot
Ez okozhatta Suhajda Szilárd tragédiáját a barátja, Klein Dávid hegymászó szerint
Megszólalt Erőss Zsolt özvegye Suhajda Szilárd tragédiájáról
Azt nem tudni, hogy Suhajda Szilárd elérte-e a csúcsot – csapata szerint lefelé érhette baleset