
Kozso


Élete eddigi legnagyobb dobására készül Kozso

Kozso elárulta, 59 évesen is vállalna még gyereket

„A szívem ketté van törve” – sírva nyilatkozott Kozso

Kifakadt Kozso exneje: „Bánhatja, hogy eltaszította magától a lányunkat és az unokánkat!”

A Bestiák egykori énekese, Miss Bee kitálalt Kozsoról

Kozso szerint megalázták a Sztárban Sztár leszek!-ben: „Több mint 30 éve vagyok a szakmában, méltatlan volt az egész”

Kozso: „Függő vagyok mindenben, nemcsak a szexben, hanem mindenben abnormális”

Félő volt, hogy műtét nélkül Kozso lebénul

Kozso a kórházi ágyból rakott ki egy képet, mint kiderült, megműtötték

Kozso lebukott: hamis órával tűnt fel a képernyőn

Kozso: „A képeim minimum 5 millió forintért kelnek el”

Traumatizálta a börtön Kozsót, bántalmazást élt át a fürdőben

Kozso elárulta, miért adták fel valójában a Párharcot

Párharc: Kozsóék feladták a versenyt, átadták a helyüket DR BRS-éknek

A Párharc Kozso szamurájkönnyeivel lopta be magát a szívünkbe

Így van most Kozso két agyvérzés, két aneurizmaműtét és kóma után

Kozso és 22 évvel fiatalabb párja családra vágynak: „Minimum hat gyereket akarok”

Kozsó és párja, valamint Kósa L. Adolf és felesége is szerepel a Párharc 2. évadában

Kozso először beszélt titokzatos párjáról: „Őrülten szerelmesek vagyunk”

Meglepődsz: Így nézett ki 16 évesen Kozso

Kozso lánya: „Sosem volt szoros kapcsolatom az édesapámmal”

Gőzerővel készül képzőművészeti kiállítására Kozsó

Kozso peren kívül egyezett meg azzal az amerikai biztonsági céggel, amelyik több mint egy hónapra börtönbe dugta
