Család

Gyerekek, akik nem bírják a karácsonyi plázás rohamot – galéria

December elsején hivatalosan is mindenki elkezdhet karácsonyi lázban égni, ami egyet jelent pár éve azzal, hogy a plázákat megrohamozzuk, és őrült módon vásárolni kezdünk. A szerencsésebbek ezt gyerek nélkül tehetik, de mi van azokkal, akik kénytelenek vinni a pici gyerkőcöket az ajándékvadászós körutakra?

Az én esetemben is ez történt, amikor a lányaim kicsik voltak. Ha nem akartam rábízni az apjukra a bevásárlásokat – márpedig ajándékvásárlás esetén ez nem annyira ajánlott –, akkor vinni kellett a háromévest és az ötévest is magunkkal, mert sem szomszéd néni, sem nagymama nincs sajnos, akihez ilyenkor átdobhattam volna őket. Élénken él az emlékeimben, amikor a most tízéves lányom a dackorszakban mindent akart, és azt a mindent azonnal akarta. Nem lehetett sem a játékos, sem pedig az édességes polcok előtt elmenni úgy, hogy ne visított volna minden egyes csokira és babára, hogy neki az márpedig kell. Sőt csupa nagybetűvel és hangerővel kellett neki. Ehhez sokszor még nyomatékosítás gyanánt a földhöz is verte magát, biztos, ami biztos, nehogy félreértsük, mit is szeretne.

Anyai szívemnek megnyugtató azóta is látni, hogy nemcsak az én gyerekeim viselkednek a nagy bevásárlások során minősíthetetlenül, hanem másokéi is válogatott hangjelzésekkel és vergődésekkel hozzák a szülők tudtára, hogy vagy rettenetesen unatkoznak, vagy rettenetesen hátrányos helyzetűnek érzik magukat, amiért nem vehetnek meg mindent a polcokról, amit csak be tudnának söpörni a kosárba.

A megoldás a szinte elkerülhetetlen konfliktusra természetesen az, hogy ha valaki teheti, akkor ne hurcolja el magával a gyermekeit vásárolni, egyrészt magának is szívességet tesz, mert nyugodtan tud körülnézni és válogatni az ajándékok között, másrészt meg persze a gyerekeknek sem leányálom a tömegben lavírozni és unatkozni, vágyakozni feleslegesen. Gyűjtöttem pár képet, amiken épp ilyen bevásárlás közben kissé kiborult, fáradt, rosszalkodó gyermeket láthattok, akik finoman szólva sem élvezik a plázázást. Az biztos, hogy én mindent netről rendelek inkább, és messzire elkerülöm a tömött bevásárlóhelyeket.

Gyerekek, akik nem bírják a karácsonyi plázás rohamot

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése