nlc.hu
Család
9 gyerek után egy tizediket is szül a 47 éves nő

9 gyerek után egy tizediket is szül a 47 éves nő

Az önzetlen ausztrál nő azért vállalkozott az újabb babára, mert menyének életveszélyes lenne teherbe esnie.

“Mire Rayah-val teherbe estem, már négy babát vesztett el. Gondolhatják, egy perc nyugtom se volt. Ki-be jártam a kórházba” – kezdi szívfacsaró történetét a 25 éves ausztrál nő, Kyia Kuiper, majd hozzáteszi, férjével a házasságkötésük óta próbálkoznak családjuk bővítésével, de hiába.

Az orvosi vizsgálatok kiderítették, hogy Kyia egy ritka véralvadási problémával küzd, ami miatt nem tudja kihordani gyermekeit. A kis Rayah is emiatt született jóval a szülés kiírt időpontja előtt. Kezdetben még az orvosok is együtt reménykedtek a szülőkkel, hogy a kislány megerősödik majd, később azonban be kellett látniuk, nincs remény. Rayah végül 5 hónappal a születése után, édesanyja karjaiban halt meg.

9 gyerek után egy tizediket is szül a 47 éves nő

Kyia azt mondja, gyermeke elvesztése után több mint egy évig gyászolt. Nem sokkal ezután kiderült, ismét terhes, de a babát a várandósság 10. hetében elvesztette. Az orvosok ekkor közölték velük, hogy kizárólag egy béranya vagy örökbefogadás útján lehetnek szülők. A 47 éves Michelle Hearnden, Kyia férjének, Dannek az édesanyja ezután jelentkezett béranyának.

A már most háromszoros nagymama, aki összesen 9 gyermeket hozott a világra, a legfiatalabbat ráadásul két évvel ezelőtt, azt mondja, egy percig sem gondolkodott azon, igent mondjon-e. “Magam miatt már nem szülnék, de a fiam kedvéért bármit megtennék” – mondta, majd hozzátette, családja most azért gyűjt, hogy ki tudják fizetni a mesterséges megtermékenyítés borsos árát.

Olvass még többet a nagyszülőkről az NLCafé oldalán: 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top