nlc.hu
Család
Levélben közölte az iskolával, hogy lánya nem ír több házi feladatot

Levélben közölte az iskolával, hogy lánya nem ír több házi feladatot

A háromgyerekes édesanya megelégelte, hogy a tanárok rendszeresen túlterhelik gyermekét. Hosszú Facebook-posztban indokolta döntését.

“Ahhoz, hogy sikeres legyen az életben, a gyerekünknek nincs szüksége arra, hogy iskola után még órákig görnyedjen a tankönyvek felett” – kezdte szenvedélyes Facebook-posztját a háromgyerekes Bunmi Laditan. Az amerikai nő az után ragadott billentyűzetet, hogy nem sokkal korábban levélben közölte lánya osztályfőnökével: a továbbiakban nem engedi Mayát házi feladatot írni.

Levélben közölte az iskolával, hogy lánya nem ír több házi feladatot

A posztban az aggódó anyuka őszintén leírta, elsősorban lánya érdekében hozta meg ezt a nehéz döntést, ami könnyen lehet, hogy az egész család életét felborítja majd. “Maya az utóbbi időben mindig nagyon feszült, a stressz ráadásul mostanra már fizikai tüneteket is okoz nála. Reggelente négykor ébred, mert attól fél, hogy valamit nem csinált meg elég jól. Sőt! Az is előfordult, hogy mellkasi fájdalmai voltak.”

Bunmi hozzátette, nem érdekli, lánya hol tanul majd tovább. Hogy a Harvardra megy-e majd, vagy egy másik iskolába. “Csak annyit szeretnék, hogy egy intelligens, kedves, jó szívű és kiegyensúlyozott kislány legyen. Azt szeretném, hogy szellemileg és érzelmileg is egészséges maradjon, semmi mást.” Az anya írt arról is, hogy ha nincs más mód, otthon tanítja majd gyermekét, még ha ez azt jelenti is, hogy teljes egészében át kell szerveznie az életét.

Olvass még többet a házi feladatról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top