nlc.hu
Család
Dózsa György úti baleset: pénzt ajánl a hozzátartozóknak a kabriós

Dózsa György úti baleset: pénzt ajánl a hozzátartozóknak a kabriós

A fehér kabriót vezető férfi pénzt ajánlott fel a Dózsa György úti buszmegállóban történt halálos balesetben érintett hozzátartozóknak. Ahogyan a férfi fogalmazott: "szörnyű ezt kimondani, de az élet megy tovább".

A fehér kabriót vezető M. Richárdot a rendőrség tanúként hallgatta meg. A férfi a Blikknek azt mondta, anyagilag segíteni szeretné az áldozatok családjait, még akkor is, ha a balesetet nem ő okozta. M. Richárd szintén megsérült a hétfő délutáni buszmegállós balesetben, jelenleg csak segítséggel tud járni, bokáját hamarosan megműtik az orvosok. A férfi azt is elárulta, hogy amint az egészsége engedi, vásárol egy másik autót és újra vezetni fog.

Hétfőn délután egy Mercedes és egy Citroën ütközött a Dózsa György úton. Az ütközés következtében a Citroën a közeli buszmegállóba csapódott, ahol több ember is várakozott. A balesetben a Fővárosi Vízművek két dolgozója veszítette életét. Egyikük a buszra várt, míg a másik férfi a Citroën anyósülésén ült.

A kabrió sofőrje a kecskeméti maffiaper egyik korábbi vádlottja volt. A férfi azt állítja, szabályosan hajtott autójával, a másik sofőr vétett a KRESZ előírása ellen. Annyit tudni lehet, a kabriós egyenesen hajtott a Dózsa György úton, amikor a másik autó a szemközti sávból balra kanyarodott, és szinte frontálisan ütköztek. Szemtanúk szerint a kabriót vezető férfi nagyon gyorsan érkezett a kereszteződéshez.

Ketten meghaltak, öten megsérültek a hétfői buszmegállós balesetben
Ketten meghaltak, öten megsérültek a hétfői buszmegállós balesetben
(Fotó: Mihádák Zoltán – MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top