Család

Unokatestvéreikhez kényszerítette feleségül tinédzser lányait a poligám apa

A 18 éves lány nem akart férjhez menni, és nem is gondolta, hogy unokatestvérek egyáltalán összeházasodhatnak.

Az akkor 18 éves Shanell DeRieux-t és két 16 éves féltestvérét 2008 nyarán egy 15 személyes kisbuszba ültették, és a Utah állambeli Salt Lake Cityből a Coloradóban található Grand Junctionba vitték. Mégpedig azért, hogy feleségül kényszerítsék őket első unokatestvéreikhez. 

Colorado állam népszerű helyszíne a hasonló esküvőknek, ugyanis náluk legálisan köthetnek házasságot az unokatestvérek is. A család, mely a poligám szekta tagja, besétált a helyi törvényszékre, aláírták a papírokat, majd a három tizenéves lány immár 22 éves unokatestvérei feleségeként távozott az épületből. A ceremónián apjuk, John Kingston három nejével vett részt.

„Nem én döntöttem úgy, hogy férjhez megyek. Kényszerítettek rá. Személy szerint nem is gondoltam volna, hogy első unokatestvérek összeházasodhatnak” – mesélte a fiatal nő.

DeRieux ezt követően boldogtalan házasságban, bántalmazó férje irányítása alatt élte az életét, végül azonban sikerült elmenekülnie, és a szektát is elhagyta.

Történetével azért állt a nyilvánosság elé, mert szeretné, ha Colorado államban is szigorítanák a vérrokonok közötti házasságkötés szabályait.
via

(Nyitókép: iStock)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése