Család

Rosszul járt, aki már nyugdíjba ment

Aki 2021-ben vonul nyugdíjba, 35 százalékkal nagyobb összeget kap, mint aki ugyanolyan életpálya mellett 2016-ban lett nyugdíjas.

Az elmúlt évek változásai a nyugdíjrendszerben növelték a jövedelmi egyenlőtlenségeket Magyarországon – mutatott rá az Európai Bizottság legutóbbi országjelentésében, amelyet a Népszava idézett.

Miközben a bérek 2016 óta átlagosan 9,2 százalékkal nőttek, a nyugdíjak csak 2,8-cal emelkedtek. Ennek következtében az átlagnyugdíj ma már csak 53 százaléka a nettó átlagbérnek, pedig korábban 67 százalék volt ez az arány.

De nem csak az aktív munkavállalók és a nyugdíjasok között nőttek a különbségek. A leendő, 2021-ben megállapított nyugdíjak esetében ugyanis érvényesülni fog az elmúlt évek gyors béremelkedése, míg a 2016-ban megállapított nyugdíjaknál nem.

Vagyis aki 2021-ben vonul nyugdíjba, az 35 százalékkal többet kap, mint akik ugyanolyan életpályát követően öt évvel korábban mentek nyugdíjba. Ez az ötéves eltérés 2016-ban csupán 1 százalék volt.

Kapcsolódó cikkek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése