nlc.hu
Család

Szexvideóval zsarolta a nőt, aki nem ijedt meg, és rögtön segítséget kért

Egy nő tőrbe csalta exét, aki azzal zsarolta, mindenkinek megmutatja a róla készült szexvideót

Nem tudta, kivel packázik a zsaroló, amikor azzal fenyegetőzött, hogy elküldi a szexvideót a nő ismerőseinek.

Egy 41 éves kaposvári férfit egyik korábbi együttlétükről készült szexvideóval akart kizsarolni pénzt a volt párjától – közölte a 24.hu megkeresésére Vadócz Attila, a Kaposvári Törvényszék szóvivője.

Szexvideóval zsarolta meg volt párját a férfi.

Szexvideóval zsarolta meg volt párját a férfi. Képünk illusztráció: Unsplash

K. Péter azzal zsarolta meg az exét, hogy ha nem fizet neki 1 millió forintot, akkor elküldi a videót a nő hozzátartozóinak, és az ismerőseinek is. Az áldozat azonban  segítséget kért a rendőröktől, akik követték a megbeszélt találkozóra.  A nő 100 ezer forintot adott át zsarolójának, csakhogy a rendőrök lecsaptak, és elfogták a férfit, az átadott pénzt pedig lefoglalták tőle.

A Siófoki Járásbíróság 1 év 10 hónap börtönre ítélte a szexvideóval bosszút állni akaró férfit, és elrendelte egy korábban kiszabott felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtását is. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a zsaroló és védője pedig enyhítésért fellebbezett – írta meg a lap.

Hasonló témájú cikkeink

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése