nlc.hu
Család
Feljelentette az anyját egy 30 éves férfi, miután ki lett rúgva otthonról

Feljelentette az anyját egy 30 éves férfi, miután ki lett rúgva otthonról

Ha legalább a mosogatnivalóval foglalkozott volna...

Betelt a pohár annak a 30 éves mexikói férfinek az anyjánál, akinek elege lett belőle, hogy a fiacskája csak a napot lopja a „mamahotelben” – írja az Oddity Central. A Christian Uriel nevű férfinak nem volt munkája, így naphosszat csak otthon lébecolt, de még a háztartási munkákba sem volt hajlandó besegíteni.

Az anyja azonban megunta, hogy kiszolgálja a felnőtt férfit, akit rövid úton kitett a lakásból. Uriel azonban ezután a mexikói ügyészséghez fordult, ahol édesanyját zaklatással vádolta, valamint azzal, hogy rátámadt. A férfi szerint az anyja ugyanis fizikai erőszakkal távolította el az ingatlanból és még egy pohár vízzel is leöntötte. Az oldal értesülései szerint arról nem számolt be a hatóságnak, hogy hónapok óta ingyen élt a lakásban.

Kirúgta az anyja a 30 évesen nála dekkoló fiát, mire az feljelentette

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

Az anya elmondta, hogy a fia a koronavírus-járvány kezdetén költözött hozzá, mert éppen akkor veszítette el a munkáját. Eleinte szívesen segített neki, azonban négy hónap után kissé megunta, hogy azt nézze, ahogy a 30 éves férfi naphosszat csak videojátékokkal tölti az idejét és semmi mást nem csinál, ráadásul elvárja, hogy kiszolgálják. 

Ahogy a Covid-19 első hulláma lecsengett, a nő felszólította a fiát, hogy keressen munkát, hogy hozzá tudjon járulni a költségekhez, ő azonban rá sem hederített. Az anya szerint egy idő után elfogyott a türelme, ezért szólt a testvérének, és ketten együtt tették ki a lakásból. Nem tagadta, hogy vízzel öntötték le, sőt, azt is elmondta, hogy seprűkkel ütötték, amíg nem volt hajlandó kimenni az ajtón. 

Arról nincs információ, hogy számíthat-e bármilyen büntetésre az anya. 

További cikkeink a mamahotel témakörében:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top