nlc.hu
Család

Kevés a postás Tiszakeszin

Ezen a magyar településen olyan kevés a kézbesítő, hogy a helyiek járnak be a postára

Csak egy postai kézbesítő van a borsodi faluban, pedig a polgármester szerint három-négyre lenne szükség.
Postás biciklivel

Nincs elég postai kézbesítő a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tiszakeszin, ezért ha a helyiek szeretnék időben megkapni a leveleiket, nekik kell bemenniük a postára – számolt be az RTL Híradó.

A polgármester azt mondta, az a probléma, hogy 840 lakott ingatlan van a településen, de csak egy kézbesítő van. Szerinte összesen legalább három-négy kézbesítő kellene.

A helyzetet jól jellemzi, hogy a nemzeti konzultáció küldeményeit az önkormányzat közreműködésével, közfoglalkoztatottak segítségével juttatták el a címzettekhez, mert a posta egyedül nem tudta volna határidőre teljesíteni a feladatot.

A Magyar Postások Érdekvédelmi Szövetsége szerint az egész országban nagy a fluktuáció a kézbesítők között, mert kevés a fizetés és kemény a munka.

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: MTVA / Bizományosi: Jászai Csaba)

Postások az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése