nlc.hu
Család
Curtis testvére házi őrizetbe kerül

Elhagyhatja a börtönt Curtis testvére

Jelenleg vizsgálják, alkalmas-e az élőhelye a házi őrizet betartására.

Sz. Lajos és társai számára igen kedvező döntés született: elhagyhatják a börtönt, ettől kezdve úgynevezett, bűnügyi felügyeletben, azaz házi őrizetben lesznek – tudta meg a Blikk. Az ügyészség megpanaszolta a döntést, de Curtis testvérének ügyvédje, Dr. Zamecsnik Tamás reményei szerint ennek a bíróság nem ad helyt. Jelenleg a szakemberek felmérik, az érintettek lakóhelye alkalmas-e a házi őrizet betartására, ezért a három gyanúsított még nem hagyhatta el a börtönt.

Curtis és bátyja

Forrás: Facebook

Sz. Lajost és társait azzal gyanúsítják, hogy ők ölték meg és ásták el még 2009-ben az MTK egykori labdarúgóját, Katzenbach Imrét – emlékeztet a Blikk. A sportolót sokáig eltűntként keresték, majd tavaly bombaként robbant a hír: földi maradványait megtalálták egy baranyajenői birtokon. A gyilkossággal először, Katzenbach jó barátját, nejének jelenleg párját, H. Attilát gyanúsították meg, aki azonban kihallgatásakor azt állította a nyomozóknak: az emberülést Sz. Lajosék követték el. Ekkor tartóztatták le Curtis bátyját és két társát. Védőjük koholmánynak nevezte a vádat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top