nlc.hu
Család

A brit trónöröklési rend

Így néz ki most, II. Erzsébet halála és III. Károly beiktatása után a brit trónöröklési rend

Ki a jó isten az a Jakab severni algróf, és hogy kerül az előkelő 14. helyre? Mit keres itt egy pedofil és egy bukott tévéproducer? Cikkünkből egyebek mellett ezek is kiderülnek, továbbá megpróbáljuk megtippelni, hogy a listán hányadik helyre futna be a Kedves Olvasó.

A brit trónöröklési rend határozza meg, hogy kik és milyen sorrendben követhetik egymást Nagy-Britannia és a vele perszonálunióban lévő, a brit korona alá tartozó nemzetközösségi országok (commonwealth realm) trónján – írja az internet, és ehhez olyan sokat nem is tudunk hozzátenni. Legfeljebb csak annyit, hogy a listának (amelynek első 62 helyezettjét pl. itt lehet böngészgetni) hivatalosan nincs meghatározott hosszúsága, azaz elméletben a végtelenségig bővíthető; ha mondjuk egy vállalkozó kedvű és végtelen idővel, illetve erőforrással rendelkező genealógus vagy történész nekiállna felgöngyölíteni az egészet, akkor a Kedves Olvasó nagy valószínűséggel előbb-utóbb a saját nevével is találkozna, mondjuk úgy kb. a kettőmillió-nyolcszáztizenhatezer-egyszázhetvenkettedik és a hatmilliárd-hétszázharminckétezer-négyszázötvenötödik hely között valahol (szóval bárki joggal érezheti magát a brit korona jogos örökösének, hisz mind emberek vagyunk, és ugyanattól a lábakat növesztő, fura őshaltól származunk, vagy micsoda). Mi ilyen nagy munkába egyelőre (!) nem mertünk belefogni, de cserébe röviden bemutatjuk az első 16 helyezettet.

1. Vilmos walesi herceg

Vilmos walesi herceg (fotó: Wikipedia)

Vilmos walesi herceg (fotó: Wikipedia)

Természetesen III. Károly király és a néhai Diana hercegnő legidősebb fia, Vilmos herceg a legelső a trónöröklési sorban: még csak 40 éves, ránézésre fitt és egészséges, ráadásul egészen nagy népszerűségnek örvend az alattvalók körében (mindezek ugyebár nem mindig voltak elmondhatók királyi atyjáról), szóval egyrészt szinte biztos, hogy belátható időn belül király lesz belőle, másrészt meg talán neki van a legnagyobb esélye új pályára állítani a brit monarchiát. Érdekesség, hogy a hercegnek nem muszáj a V. Vilmos nevet viselnie, ha egyszer trónra lép, hanem választhat magának másikat, például a középső nevét, a mitologikus-misztikus asszociációkat keltő Artúrt (a 11. században uralkodó I. Vilmos, avagy Hódító Vilmos, Anglia első királya elég vitatott megítélésű történelmi személyiség, szóval talán ez is befolyásolni fogja majd a döntését)

2. György walesi herceg

 (Photo by Karwai Tang/WireImage)

 György herceg (Photo by Karwai Tang/WireImage)

Az idén 9 éves, 2013-ban született György (aki azzal a lendülettel meg is előzte nagybátyját, Harry herceget a sorban), már most a királyi család egyik legismertebb, legtöbbet fotózott és legkedveltebb tagjának számít, egy napon – egy elég távoli napon – pedig alighanem szintén király válik belőle. Az eddigi Györgyök megítélése amúgy eléggé hullámzó: az inkább németül és franciául társalgó I. Györgyöt hülyének tartották az alattvalók hiányos angoltudása miatt; II. György faragatlan, kéjvágyó és hirtelen természetű figuraként maradt meg a történelmi emlékezetben; az idős korára megbolondult, ám életében többnyire nagyra tartott III. Györgyöt az angolszász történelemírás egyszerre dicsérte és démonizálta; IV. György Anglia első számú úriemberéből uralkodása végére közgyűlöletnek örvendő, élő karikatúrává küzdötte le magát (róla itt írtunk hosszabban); Viktória királynő unokája, V. György unalmas, korlátolt és középszerű alak volt; II. Erzsébet apja, VI. György viszont történelmi mélypontról hozta vissza a monarchiát.

3. Sarolta walesi hercegnő

(Photo by Karwai Tang/WireImage)

Sarolta hercegnő (fotó: Karwai Tang/WireImage)

Bár arra nem mernénk fogadni, hogy a hétéves – de már most óriási gyerek-divatikonnak és médiasztárnak számító – Sarolta valaha is királynő lesz (ami nem tragédia, hisz ahogy azt már korábban megírtuk: Európában hamarosan beköszönt a királynők kora!), azért egy jó ideig muszáj vele számolni; elvégre a harmadik mégiscsak harmadik hely! Ráadásul pont a születése előtt néhány évvel lépett hatályba az a törvény, mely szerint a fiúk nem előzik meg  automatikusan a lányokat az öröklési sorrendben.

4. Lajos walesi herceg

(Photo by Max Mumby/Indigo/Getty Images)

Lajos (fotó: Max Mumby/Indigo/Getty Images)

Ennek a 2013-as (de igazából csak 2015-ben bevezetett) trónöröklési törvénynek (Succession to the Crown Act 2013) köszönhető, hogy a 2018-ban született, fokozhatatlanul cuki és mindig nagyon jól öltözött Lajos a negyedik helyre csúszott. Ugyanakkor belőle simán kinézzük, hogy tud még meglepetést okozni!

5. Harry sussexi herceg

Henrik sussexi herceg (fotó: Wikipedia)

Henrik sussexi herceg (fotó: Wikipedia)

Vilmos 38 éves öccse, a nyomasztó udvari élet elől Kanadába, majd Amerikába szökő Henrik (aki azért inkább Harry) vélhetően annyira nem is akar király lenni, szóval aligha bánja, hogy az elmúlt évtized alatt három helyet zuhant lefelé a listán. 

6. Archie Harrison Mountbatten-Windsor 

Harry és Meghan sussexi hercegné (azaz Meghan Markle) hároméves kisfia, az európai arisztokrácia és az amerikai munkásosztály frigyéből született Archie a Dumbarton grófja címet is viselhetné, ám a szülei ezt elutasították, hivatalosan azzal az indokkal, hogy a dumb angolul ostobát jelent, és nem akarják, hogy a korosztályabeli gyerekek így  csúfolják. Helyette inkább Master Archie-nak kell szólítani, ami sajnos nem Archie mestert jelent, hanem inkább valami olyasmit, hogy fiatalúr. Mondjuk ezzel az erővel átnevezhették volna a Dumbarton grófja címet Dumbledore grófjára, azzal biztos nagy sikere lenne az óvodában.  

7. Lilibet Mountbatten-Windsor

Bár a fentebb már méltatott Lajos is igen erős versenyző, Archie fiatalúr kishúga, az alig több mint egy éves (II. Erzsébet után elnevezett) Lilibet messze a legcukibb szereplő ezen a listán.

8. András yorki herceg 

András herceg (fotó: Wikipedia)

András herceg (fotó: Wikipedia)

A legcukibb után pedig jön is a legvisszataszítóbb: II. Erzsébet harmadik gyereke, III. Károly király 62 éves öccse, András herceg, aki nem elég, hogy egy gyanús alakokkal barátkozó, pitiáner botrányokba keveredő, haszontalan arisztokrata csődtömeg, hanem a tetejébe még pedofil erőszaktevő is. Kissé túlzásnak is érezzük ezt a nyolcadik helyet!

9. Beatrix (Mrs. Edoardo Mapelli Mozzi) yorki hercegnő

Beatrix (jobbra) és húga, a 11. helyezett Eugénia hercegnő (fotó: Wikipedia)

Beatrix (jobbra) és húga, a 11. helyezett Eugénia hercegnő (fotó: Wikipedia)

Ez itt már a szürke zóna, vagyis innentől kezdve egyre kevesebb az ismerős – és megjegyzésre érdemes – név. Beatrix András herceg és Sarah Ferguson 34 éves lánya, aki két évvel ezelőtt hozzáment egy itáliai nemesi családból származó brit ingatlanbefektetőhöz, Edoardo Mapelli Mozzihoz, és ezért van olyan neve, mint egy gusztusos olasz tésztaételnek. Nyilvános eseményeken szeret feltűnő és időnként elég bizarr kalapokat viselni (itt egy egész jó válogatás); ez most a kilencedik helyhez volt elég.

10. Sienna Mapelli Mozzi

Beatrix és Edoardo egyéves lánya; róla még képet sem nagyon találni. Siennának van egy hatéves féltestvére is apja előző házasságából, de ő értelemszerűen nem szerepel ezen a listán

11. Eugénia (Mrs. Jack Brooksbank) yorki hercegnő

Beatrix 32 éves húgának, a művészettörténész végzettségű Eugéniának a neve a képzőművészet világában is elég jól cseng: korábban a Paddle8 nevű New York-i aukciós háznál dolgozott, 2017 óta pedig a Hauser & Wirth svájci kortárs kereskedelmi galéria londoni igazgatója. Férje, a szintén brit nemesi családból származó Jack Brooksbank a vendéglátóiparban dolgozik. 

12.  August Philip Hawke Brooksbank

Eugénia és Jack Brooksbank egyéves fia, aki a nevét – nem az Augustot! – Fülöp herceg után kapta. 

13. Eduárd wessexi gróf

Eduárd wessexi gróf

Eduárd wessexi gróf

III. Károly király és András herceg 58 éves kisöccse nem zavar túl sok vizet; mi már szinte meg is feledkeztünk a létezéséről! A lelkes színház- és filmrajongó Eduárd a nyolcvanas években Andrew Lloyd Webber színtársulatánál dolgozott, majd 1993-ban saját tévés produkciós céget (Ardent Productions) alapított, amely a közepesnél valamivel rosszabb dokumentum- és játékfilmeket gyártott. A nem túl professzionálisan működő Ardent köznevetség tárgyának számított a brit televíziós szakmában, és bő egy évtized után meg is szűnt, azóta Eduárd inkább az udvari feladataira koncentrál. 

14. Jakab severni algróf

Eduárd és Zsófia wessexi grófné 14 éves fia, II. Erzsébet legfiatalabb unokája. 

15. Lady Louise Windsor

Lady Louise Windsor és öccse, Jakab algróf (fotó: Max Mumby/Indigo/Getty Images)

Lady Louise Windsor és öccse, Jakab algróf (fotó: Max Mumby/Indigo/Getty Images)

Jakab 18 éves nővére, aki azért került öccse mögé a sorban, mert a fentebb már említett trónöröklési törvény csak jóval a születése után lépett hatályba; habár ennek itt a lista alsóbb régióiban nincs túl nagy jelentősége. Louise szeret lovagolni, és idén kezdte az egyetemet, ahol angol irodalmat tanul. 

16. Anna királyi hercegnő

Anna, a Princess Royal (fotó: Wikipedia)

Anna, a Princess Royal (fotó: Wikipedia)

És a végén egy pillanatra kilépünk a szürke zónából, Anna, II. Erzsébet egyetlen lánya ugyanis igazi híresség, afféle brit nemzeti kincs, valamint a királyi család talán legaktívabb, legtöbbet szereplő és legkeményebben dolgozó tagja,  -igaz, tavaly Károly, Vilmos és Zsófia állt a legaktívabbak dobogóján –  akiért valósággal rajonganak az alattvalók. A 72 éves Princess Royal külsejét és divatérzékét egyértelműen királyi anyjától, míg szarkasztikus, csípős humorát és érdes modorát apjától, a politikailag inkorrekt viccek és szellemesen sértő megjegyzések egykori fekete öves nagymesterétől, Fülöp hercegtől örökölte. Anna amúgy szenvedélyes és profi lovas, lovastusában több érmet is nyert, (’76-ban kijutott az Olimpiára, és ezzel ő lett a királyi család első és mindmáig egyetlen olimpikonja), 50 éve a Save the Children nemzetközi segélyszervezet egyik fő arca, és nem mellesleg a világítótornyok avatott ismerője (farológiának hívják ezt a különös hobbit). 1974-ben egy Ian Ball nevű, pisztollyal felfegyverzett és kissé zavarodott férfi el akarta rabolni, hogy váltságdíjat követeljen érte, de végül nem járt sikerrel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top