nlc.hu
Család
Lottómilliomos lett egy ápolónő

Csak egy kis levesért ugrott le a boltba, lottómilliomosként tért haza

Ha már ott járt, gondolta, vesz egy lottószelvényt is. És milyen jól tette!
Lottómilliomos lett egy nő, aki levesért ment a boltba

A testvére kérte meg azt a Virginiában élő ápolónőt, hogy vegyen neki pár doboz instant levest, aki gondolt egyet és szerencsét próbált a lottón is.

Álmában sem gondolta volna, hogy mind az öt számot kihúzzák, amit megjátszott: 9, 11, 15, 26 és 35 volt a nyerő kombináció.

Mint mondja, először azt hitte, menten elájul, korábban ugyanis soha nem nyert semmit. A főnyereményt a testvérével együtt vette, hiszen tulajdonképpen neki köszönheti, hogy busás összeg ütötte a markát.

Az biztos, hogy Fawn Hughes a nyereményt is megosztja majd a testvérével, arról azonban nem árultak el részleteket, hogy mire költik a közel 55 millió forintnak megfelelő összeget.

Forrás: Via, Fotó: Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top