Család

60 évesen szült ikreket

Kína legidősebb kismamájának keményen kell dolgoznia, hogy el tudja tartani a gyerekeit.

Egy kínai házaspár egyetlen lánya, a 29 éves Tingting 2009-ben, szén-monoxid-mérgezésben hunyt el. Szülei, az akkor 60 éves Sheng Hailin és Wu Jingzhou úgy érezték, hogy szeretnének újra szülők lenni, hogy túléljék lányuk elvesztését és megszabaduljanak a magánytól.

Az asszony mesterséges megtermékenyítéssel esett teherbe, majd 2010-ben ikerlányoknak adott életet, az eset azonban csak a napokban kapott nyilvánosságot.

A babák születése után, ahelyett hogy nyugdíjba vonult volna, az utazó egészségügyi oktatóként dolgozó Sheng még több munkát vállalt, emiatt azonban nem tudott, sőt a mai napig sem tud annyi időt a családjával tölteni, amennyit szeretne. „Havonta csupán négy-öt napot tudok otthon tölteni a gyerekeimmel. Most 64 éves vagyok, és a testem már nem a régi” – panaszkodott Sheng egy kínai magazin riportjában.

60 évesen szült ikreket

Forrás: Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése