nlc.hu
Egészség
Az álmok a legjobb fájdalomcsillapítók

Az álmok a legjobb fájdalomcsillapítók

Az álmaink az agyunk személyes pszichoterapeutái, mert segítenek a rossz emlékek legyőzésében. Legalábbis ezt állítják a tudósok.

Majd alszol rá egyet, és sokkal könnyebb lesz – hangzik a jó tanács. Van benne valami, amerikai kutatók állítólag rájöttek, mire jók az álmok: arra, hogy tompítsák nyugtalanító emlékeink fájdalmát, amelyek álomképek híján elhatalmasodnának felettünk. Mindezt egy új tanulmányban bizonyították a kaliforniai Berkeley Egyetem kutatói.

Aludjunk rá egyet!
Aludjunk rá egyet!

A tudományos kísérlet során különböző érzelmi hatást kiváltó képeket mutogattak a résztvevőknek, a legkellemesebbektől az egészen megrendítőig. A képeket egy érzelmi skála szerint kellett értékelni.

A csoport egyik felének reggel, a másik felének lefekvés előtt mutatták a fotókat. Tizenkét órával később megint elővették a képeket, amelyeket a résztvevők újra pontoztak. Akik aludtak, most kevésbé borzalmasnak látták a korábban szörnyűnek vélt dolgokat, és az agyuk érzelmi központja sokkal kisebb aktivitást mutatott.

A szakemberek arra következtettek, hogy az álmok fájdalomcsillapító funkciója működik: a REM alvási fázisban, amikor álmodunk, csökken az agyban a stresszhormonok szintje. Ebben a nyugodt állapotban az agy újracsomagolja, majd eltárolja az emlékeket, de kevesebb érzelemmel. Vagyis ha minden jól megy, amikor később felidézzük a kellemetlen eseményeket, az emlék már nem lesz olyan fájdalmas, mint korábban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top