Egészség

Kiderült, mikortól van túl késő egy kávéhoz

Ha jól akarsz aludni, délután 2 után már ne kávézz!

A michigani Henry Ford Kórház alvászavarokkal foglalkozó kutatói arra voltak kíváncsiak, hogy a koffein mennyiben befolyásolja az alvást, attól függően, hogy mennyi idő telik el annak elfogyasztása és a lefekvés között.

A vizsgálatban 12 egészséges férfi és nő vett részt, akik rendszeresen, de mértékletesen fogyasztanak koffeint. A kísérlet ideje alatt az alanyok fenntartották a szokásos alvási rutinjukat: este 9 és éjjel 1 között feküdtek le, majd pedig reggel 6 és 9 között keltek fel. Tabletta formájában kaptak koffeint, illetve placebotablettát.

A kutatók azt találták, hogy a koffein fogyasztása 0, 3 vagy 6 órával a lefekvés előtt egyaránt jelentősen csökkentette az alvási időt, még a 6 órával korábban fogyasztott koffein is több, mint egy órával. A koffeinfogyasztás az alvás minőségét is rontotta. Az alvás hatékonyságát – azaz, hogy az ágyban töltött időhöz képest milyen hosszú volt a tényleges alvási idő – úgyszintén csökkentette még a 6 órával lefekvés előtt bevitt koffein is.

Mindezek alapján a szakember tanácsa, hogy a koffeinfogyasztást korlátozzuk elsősorban a reggeli órákra, délután 2 óra után pedig semmiképp ne igyunk már kávét vagy más koffeintartalmú italt. Kezdjük a napot a legmagasabb koffeintartalmú itallal, majd váltsunk teára, koffeinmentes kávéra! Mindemellett óvakodjunk a hatalmas méretű poharas kávék, energiaitalok fogyasztásától is!   

Forrás: Huffington Post

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése