Egészség

Nem zavarja az embereket a koszos pénz

Bár sokan tartják úgy, hogy a bankjegyek koszosak, csak kevesen mosnak kezet azt követően, hogy papírpénzhez nyúltak.

Magyarországon a megkérdezettek 84 százaléka szerint koszos a készpénz, ennek ellenére mindössze 26 százalékuk mossa meg a kezét minden alkalommal, miután pénzhez ért – derült ki a MasterCard 12 országra kiterjedt kutatásából, melynek eredményeit a Napi Gazdaság ismertette.

A felmérés készítői szerint egy átlagos európai papírpénzen 26 ezer egészségre ártalmas baktérium lehet. A 12 ország átlageredménye szerint az európaiak kétharmada véli úgy, hogy nem higiénikus kézbe venni egy pénzérmét vagy egy bankjegyet, mégis csak minden ötödik felnőtt mos kezet, miután pénzhez ért (20 %). Közben egy állat megsimogatása után 47 százalék azok aránya, akik feltétlenül kezet mosnak, a tömegközlekedésben való utazást követően pedig 36 százalék.

Vegyél részt a kutatásunkban!

A kérdőív kitöltése anonim, és az internetezési szokásokat mérjük fel benne. A részletekért kattints!

KITÖLTÖM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése