nlc.hu
Egészség
Mégsem a játszótéren sérült meg az ötéves kisfiú?

Mégsem a játszótéren sérült meg az ötéves kisfiú?

Egy kisfiút három hónapra állami gondozásba helyeztek - mást állít az anya, mást az óvoda.

“Játszótéri sérülés miatt elvették az anyjától az ötévest” – ezzel a címmel közölt cikket a Blikk. Azt írják, “egy ártalmatlan játszótéri baleset miatt került intézetbe Norbi, akit három hónapra elszakítottak édesanyjától, Andreától. A szülő állítja, hogy a magatartászavaros kisfiút azért ragadta el tőle a gyámhivatal, mert amikor elesett a játszótéren, megsérült. Ezekről a hegekről hitték azt Norbi óvónői, hogy bántalmazás nyomai”.

A lap idézi az anya szavait is: “Az intézmény vezetői kitalálták, hogy verem a gyermekem, koszos, mocskos ruhákban járatom, és éheztetem is” – panaszkodott a nő, aki állítja: a gyermeket alaposan kivizsgáltatta, hogy bizonyítsa, egy falatot sem vont meg ötéves fiától. A gyámhivatali tárgyalásra azonban nem tudott elmenni. “Nélkülünk hoztak döntést, majd megjelentek, és elvitték a gyermekemet” – mesélte Andrea, aki három hónapig állítólag heti háromszor két órára láthatta gyermekét; csupán néhány napja kaphatta vissza.

Sikerült beszélnünk az érintett óvoda vezetőjével, aki elmondta, hogy egy évet töltött náluk a kisfiú, mialatt végig tartották a kapcsolatot a helyi gyermekjóléti szolgálattal. Ez az egy év kevés volt arra, hogy az édesanya megtegye azokat a dolgokat, amiket a szolgálat feltételül előírt számára Norbi neveléséhez. Azt pedig senki nem gondolhatja komolyan, hogy a gyámhatóság bárkitől »elvesz« egy gyermeket pusztán egy játszótéri baleset miatt – mi a sérüléseket másnak tudjuk be. Ha pedig ilyesmit tapasztalunk, kötelességünk jelenteni, ám nem a gyámhatóságnak, hanem a területi szakszolgálatnak. Egyedül az ő döntésük, hogy hogyan viszik tovább az ügyet” – mondta el nekünk az intézményvezető.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top