nlc.hu
Egészség
Összegyűlt a pénz, hogy elkezdhessék az izomsorvadásos Noémi kezelését

Összegyűlt a pénz, hogy elkezdhessék az izomsorvadásos Noémi kezelését

A hatéves kislány számára a költséges injekciók jelentik az egyetlen reményt.

Az elmúlt hónapok során többször is írunk már a 6 éves Dicsa Noémiről. A kétegyházi kislány az úgynevezett SMA-betegségben szenved, ami a legsúlyosabb típusú gerincvelői izomsorvadás. A kislány állapota folyamatosan romlott, ma már járni sem tud.

A betegség kezelésére létezik egy amerikai gyógyszer, ez azonban nagyon sok pénzbe kerül: egyetlen injekció ára 23 millió forint. Ebből az első évben hatot, ezt követően pedig évente hármat kellene beadni a kislánynak. Ez azt jelenti, hogy csak az első évben 138 millió forintot kellene kifizetnie Noémi édesanyjának.

A kezelést tavaly tíz gyereknek finanszírozta az egészségbiztosító. Az elbíráláshoz azonban egy nagyon összetett szempontrendszer alapján sorolják be a gyerekeket, lényegében aszerint, hogy kinél várható érdemi eredmény. Sajnos Noémi tavaly nem került be a tíz közé, ezért a család az Együtt a Kisangyalokkal Mozgáskorlátozott Gyermekeket Támogató Alapítvány segítségével gyűjtésbe kezdett.

Az RTL Klub kedden arról számolt be, hogy a bőkezű adományoknak köszönhetően 1 hónap alatt összegyűlt a pénz az első három injekcióra. Ezzel az összeggel már elkezdhetik a kezelést, így most egy lépéssel közelebb kerülhettek ahhoz, hogy életben tartsák Noémit.

Az édesanya azt is elárulta a csatornának, hogy decemberben újabb támogatási kérelmet adott be az egészségbiztosítóhoz, ennek elbírálására pedig heteket belül sor kerülhet. Ha nem kapják meg a támogatást, az anya folytatja a gyűjtést.

Az RTL Klub riportja:

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top