nlc.hu
Egészség
A televíziózás és a demencia és az Alzheimer-kór kockázata

A sok tévézés növelheti a demencia és az Alzheimer-kór kockázatát

Számítógépezni viszont lehet, hogy hasznos.

A mozgás helyett tévénézéssel töltött idő növeli a demencia és a kognitív hanyatlás rizikóját, és ezt sajnos nem lehet ellensúlyozni azzal sem, ha a fennmaradó időnkben többet mozgunk.

Az első olyan tanulmány, amelyben az állt, hogy a televízió még ebben az esetben is káros az agyra, 2005-ben jelent meg. A születési év, a nem, a jövedelem és az iskolai végzettség figyelembevétele után a kutatók megállapították, hogy a középkorú felnőttek esetében minden órányi tévénézés 1,3-szorosára növeli az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát, írja az Infostart.

A kutatást ugyanakkor mindössze 500 résztvevőn végezték el, ami nem nagy minta, de 2018-ban készült egy olyan vizsgálat, amibe már 500 ezer főt vontak be, az eredmények pedig egyértelműek voltak: a tévénézés az összes fent említett kognitív funkcióra negatív hatással volt.

Egy idős pár tévét néz

Fotó: Getty Images

Arra is fény derült, hogy nem feltétlenül az ülő tevékenységgel van a baj, szellemi munkát megkívánó számítógép-használat javítja a kognitív funkciókat. 

Ebből kiindulva 2022-ben már arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy a tévézés és a számítógép-használat milyen hatást gyakorol a demencia kockázatára. 146 ezer 60 év fölötti ember bevonásával itt is az derült ki, hogy a tévénézés növelte a demencia kockázatát, míg az aktív számítógép-használat csökkentette, szám szerint napi négy óra tévézés 24 százalékkal emelte meg a rizikót, míg napi legalább egy óra aktív számítógép-használat 15 százalékkal csökkentette.

Fontos megjegyezni, az is elképzelhető, hogy a kezdődő demencia hatására kezdtek el az érintettek többet tévézni és kevesebbet használni a számítógépet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top