nlc.hu
Életmód
Zenekütyü hallássérülteknek

Zenekütyü hallássérülteknek

Olyan kütyüt tervezett egy német dizájner, amivel a hallássérültek is élvezhetik a zenét. A 'Music for Deaf People' névre hallgató, gallérszerű bigyó egyelőre még csak koncepció, de nagyon érdekes kezdeményezés.
Frederik Podzuweit ötlete azon alapul, hogy a kütyü rezgésekké alakítaná a zenét, amiket a “gallér” membránjain keresztül átvehet a viselőjének a teste. Így azok is élvezhetnék a zenét, akik hallgatni nem tudják. A terv szerint állítható lenne a gallér mérete, így bárki hordhatná, használhatná. Elvileg a kütyü csupán egy átalakító eszköz, amihez külön kellene csatlakoztatni az MP3 lejátszót, gyakorlatilag úgy, mintha egy fülhallgatót dugnánk rá a zenegépünkre.
 
Zene hallássérülteknek

 

Maga az alapötlet tulajdonképpen egész régre nyúlik vissza. Egyes legendák szerint, amikor Beethoven elveszítette a hallását, többféle módszerrel is kísérletezett, hogy “megérinthesse” a zenét, ha már nem hallja. Például a fejét vagy a lábait szorította oda a zongorához, hogy átvegye a rezgéseket. Állítólag egyszer még azzal is megpróbálkozott, hogy levágatta a zongorájának a lábait, hogy a padlón ülve érezhesse a vibrációt.

Erre a módszerre most a dizájner tervei szerint elektromossággal lehetne rásegíteni. Kérdés persze, hogy a valóságban tényleg kivitelezhető-e, illetve hogy van-e gyártó, aki vevő az ötletre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top