nlc.hu
Életmód
Ha krumplit eszel, nem hízol

Ha krumplit eszel, nem hízol

A krumpli a legújabb szuperkaja, ami ha nem is a fogyásban, de a súly megtartásában segít.

Ha krumplit eszel, nem hízolAki követi a naponta változó diétarendeket, tudja, hogy a kókuszolaj, az ötmarék, a telefonos és a tejes diéta mellé a burgonya alapú táplálkozás is egyre népszerűbb.

Napi két porció csökkenti a vérnyomást, fogyasztása pedig nem jár extra kilókkal. Persze nem a vajban, olajban fürdetett, öntettel locsolt formátumra gondolnak a táplálkozástudománnyal foglalkozók, hanem a főtt, és a héjában sült verzióra.

Ezt egy kísérlet is igazolta: a résztvevő alanyok többsége nemcsak túlsúlytól, de magas vérnyomástól is szenvedett; és vállalták, hogy egy hónapon keresztül a szakértői előírások alapján táplálkoznak: a már meglévő diétás étrendjük mellé ebédre és vacsorára napi hat-nyolc, golflabda nagyságú krumplit fogyasztanak. A burgonyát héjában sütötték meg, a vérnyomáscsökkentő, és számtalan egyéb hasznos nyomelem ugyanis a héjában található. Harminc nap után vérnyomásuk látványosan csökkenni kezdett, plusz kilókat egyik résztvevő sem szedett fel,a mit azzal magyaráznak, hogy a burgonya kalóriaszegény, mégis a jóllakottság érzetét adja.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top