nlc.hu
Életmód
Swinger meg minden

Swinger meg minden

Levél az ismeretlen ismerősnek. Most van egy kis időm, így tudok válaszolni a leveledre.

Nagyon sűrű időszakon vagyunk túl, és még messze nincs vége. Kezdenek összecsapni a fejem fölött a hullámok, de szerencsére Peti mindig visszaránt a valóságba, és így persze én is könnyebben viselem a megpróbáltatásokat.Tudom, hogy nem elsősorban a munka érdekel, így nem is erről akartam írni neked. A múlt héten megint hazaszöktem Magyarországra – a kollégáim már meg sem lepődnek ezen. Mióta Ő van, ez az egyetlen kikapcsolódásom, és nagyon élvezem, hogy legalább Rá foghatom, ha pihenésre van szükségem. Szerda délelőtt még dolgoztam, délután pedig már a vonattal robogtam felé.

Először kocsival akartam menni, de olyan fáradt voltam, hogy jobbnak láttuk, ha mégis a vonat mellett maradok. Petivel úgy beszéltük meg, hogy elém jön, hogy ne kelljen mindenféle vasútállomásokon éjszakáznom (abból az utóbbi hetekben úgy is kijutott bőven), és ha már így alakult, akkor swingerezzünk is mindjárt, majd hajnalban vagy reggel hazamegyünk. Nem voltam elájulva az ötlettől, mert oda szeretek kipihenten érkezni (arról nem is beszélve, hogy se frizura, se kozmetikus, sem masszőr nem látott hetek óta), de meggyőzött, hogy jó lesz az ezek nélkül is, és igazán rám fér egy kis kikapcsolódás.

A folytatásért kattints a Titkos vágyálmok caféblogra!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top