nlc.hu
Életmód
Azt mondja, megerőszakolták, de sokan nem hisznek neki, mert pornószínésznő

Azt mondja, megerőszakolták, de sokan nem hisznek neki, mert pornószínésznő

Az amerikai James Deent sokáig úgy emlegették, mint a férfit, aki közelebb hozta a pornó világát a nőkhöz is. Sőt, feministaként is emlegették, annak ellenére, hogy rendkívül agresszív filmekben is szerepelt már. Most egykori barátnője, a szintén pornós Stoya jelentette be, hogy Deen megerőszakolta. Bár a férfi tagad, az eddigi történések alapján megkérdőjelezhető, hogy igazat mond-e.

A most 29 éves Stoya, akit sokan a feminista pornó egyik igazi nagykövetének tartanak, most hétvégén a Twitter-oldalán jelentette be, hogy korábbi barátja, a Bryan Sevilla polgári nevet viselő James Deen megerőszakolta.

 “Az a pillanat, amikor belépsz az internetre, és azt látod, hogy az emberek bálványként tisztelik a férfit, aki feministaként megerőszakolt. Az elég szar érzés.”

Ez volt az első tweet, amit rövidesen egy másik követett: “James Deen lefogott, és úgy erőszakolt meg, miközben ellenkeztem, és használtam a biztonsági szavunkat is. Nem tudok többé bólogatni és mosolyogni, amikor szóba kerül.”

Stoya nem tipikus pornós: 3 évesen már számítógépet programozott, rendszeres szerzője a Vice.com egyik rovatának
Stoya nem tipikus pornós:  rendszeres szerzője a Vice.com egyik rovatának, emellett elkötelezett feminista, akárcsak édesanyja

Deen tagad, a kolléganők is vádolnak

A pornószínész annyira népszerű lett az elmúlt években, hogy a mainstream média is bekerült, sőt szerepelt is nem erotikus jellegű alkotásban is, emellett szexuális tanácsadó rovatot is írt egy amerikai weboldalon. Ez egyébként elmondható Stoyáról is, aki nemcsak rovatot vezet, hanem olyan nívós lapokba is rendszeresen ír, mint például a New York Times. A hétvégi tweet megjelenése után nem sokkal saját Instagram és Twitter-oldalán azt írta, alaptalan vádakkal illetik, amellyel be akarják sározni.

No comment

A photo posted by James Deen (@therealjamesdeen) on

 “Tisztelem a nőket, ismerem és tiszteletben tartom a határokat szakmailag és a magánéletben is” – írta a szintén 29 éves pornós.

Stoya és Deen itt még együtt: valódi álompárként ünnepelték őket
Stoya és Deen itt még együtt: valódi álompárként ünnepelték őket

Eddig két egymással ellentmondó állítás találkozott csupán, azonban Stoya tweetje után két további pornószínésznő, Tori Lux és Ashley Fires is úgy nyilatkozott, hogy Deen korábban bántalmazta, szexuálisan zaklatta őket.

Deen a pornó világából a Velencei Filmfesztiválig jutott
Deen a pornó világából a Velencei Filmfesztiválig jutott

Ashley Fires szerint a férfi a Kink nevű pornóstúdió egyik fürdőszobájában majdnem megerőszakolta, csupán a segélykiáltásai miatt hagyta abba. Tori Lux szerint Deen még 2011-ben támadta meg, szintén egy stúdióban, ahol a torkánál fogva lenyomta a földre, majd többször megütötte. A fizikai inzultus mellé rendkívül megalázóan és agresszívan is viselkedett vele. A nő elmondása szerint félt nyilvánosságra hozni a történteket, ugyanis jellemzően sem a rendőrség, sem a nyilvánosság nem veszi komolyan a szexiparban dolgozókat ért inzultusokat.
“A társadalom nagy része jellemzően azt az álláspontot képviseli, hogy a szexmunkások maguk tehetnek róla, ha megerőszakolják őket” – fejtette ki a pornószínésznő.

További vádak

Lux és Fires után a szintén pornós Joanna Angel is Stoya mellé állt. Angel szintén Deen egykori barátnője, aki annyit írt ki Twitter-oldalára, hogy a férfi az egyik legszörnyűbb ember, akivel valaha találkozott. Eközben további vádlók is előkerültek, akik Deen erőszakoskodásáról számoltak be. Bár hivatalos álláspont egyelőre nincs, az elég beszédes, hogy a Frisky nevű oldal felszámolta a férfi tanácsadó rovatát, az viszont még beszédesebb, hogy Deen önként lemondott a pornósok érdekvédelmi szervezete, az Adult Performer Advocacy Committee igazgatótanácsában betöltött tagságáról. Azt mondta, a döntést a “Twitteren megjelent, nyilvánosságra hozott közlések fényében” hozta meg.

Ezen a ponton felmerül a kérdés, hogy ha a férfi ártatlan, miért mondott le erről a tisztségről. Amíg további részletek ki nem derülnek az ügyben, álljon itt a szintén pornós Kayden Kross gondolata, amit szintén a Twitterre írt ki.

“Ha hat nő mondja ugyanazt, akkor az már nem rágalmazás, hanem összeesküvés, vagy esetleg maga az igazság?”

 További cikkek nemi erőszakról az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top