Életmód

Ezért van bajszuk az állatoknak

Robotbajuszt akarnak kifejleszteni a kutatók, ehhez azonban előbb alaposan megvizsgálták az állatok bajszát.

“Majdnem minden emlősnek van rendezett sorokban és oszlopokban növő bajsza. A kutatók kimutatták, hogy a tengeri emlősök, mint például a borjúfóka, a bajszukkal képesek feltérképezni a tengeri áramlatokat” – mondta Yan Yu, az egyetem PhD-hallgatója, a Science Advances című amerikai tudományos folyóiratban közölt tanulmány egyik szerzője.

Ezért van az állatoknak bajsza
A borjúfóka és az ő csinos bajsza

Mint hozzátette, a szárazföldi emlősök esetében köztudott, hogy a bajszuk a tapintásban játszik szerepet, ám ez idáig soha nem vizsgálták a kutatók, hogy az ominózus szőrszálak vajon a légáramlatok érzékelésében is részt vesznek-e.

A szakemberek most öt hasonló korú nőstény patkánnyal folytattak vizsgálatokat. Félkörívben öt apró szélfúvószerkezetet szereltek fel egy kerek asztal köré, és a patkányokat egyesével engedték ki a légkavarókkal szemben felállított kapun át.

A szélfúvók egyesével, véletlenszerűen kapcsoltak be és a rágcsálóknak az volt a dolguk, hogy széllel szemben haladva lemásszanak az éppen működő szerkezet előtti lyukba, amely egy alagútba vezetett, ahol a patkányt megjutalmazták a helyes választásért.

Miután a patkányok tíz egymást követő napon át nagyjából 60 vagy annál nagyobb százalékban jól teljesítettek a teszten, a kutatók levágták az állatok bajszát, ami átlagosan nagyjából 20 százalékkal rontott a teljesítményükön. A szakemberek szerint a teljesítménycsökkenés azt jelzi, hogy bár a patkányok egynél több tényezőre támaszkodva állapítják meg a szélirányt, de az biztos, hogy a folyamatban döntő szerepet játszik a bajszuk.

Annak a lehetőségnek a kizárása érdekében, hogy a patkányok esetleg látják vagy hallják a működő légkavarót, a kísérleteket sötét szobában, különféle környezeti zajok hozzáadásával végezték.

Ezért van az állatoknak bajsza

Néhány másik patkányt pedig arra tanítottak be, hogy a felvillanó fény forrásához fusson oda, és mivel az állatok a bajszuk levágást követően is ugyanúgy teljesítettek ebben a feladatban, így a kutatók azt is ki tudták zárni, hogy az első csoport tagjai esetleg azért teljesítettek rosszabbul a második körben, mert megzavarta őket a bajszuk megnyirbálása.

Annak ellenére, hogy csupán patkányokkal végezték a kísérleteket, a kutatók úgy vélik, hogy a macskák és a kutyák bajsza is segíthet a szélirány érzékelésében, mivel a patkányokéhoz nagyon hasonló elrendezésű.

Yu szerint minden állat esetében indokolt lenne ennek a képességnek a kihasználása, hiszen a szélirány meghatározása fontos szerepet játszik az élelem felkutatásában, a párválasztásban és a ragadozók elkerülésében.

Mint hozzátette, a mostani eredmények nyomán a kutatók hozzáláthatnak olyan mesterséges bajszok kifejlesztéséhez, amelyek robotokra szerelve segíthetnek a szagok és illatok követésében, valamint robbanóanyagok, vegyianyag-szivárgások és biológiai anyagok felkutatásában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése