nlc.hu
Életmód
Megugrott az örökbefogadások száma Magyarországon

Megugrott az örökbefogadások száma Magyarországon

Évről évre több gyereket fogadnak örökbe, az államtitkár szerint azért, mert egyszerűsödtek a szabályok.

2010 óta csaknem 40 százalékkal növekedett azoknak a 3 év alatti gyerekeknek a száma, akiket örökbe lehet fogadni, mert egyszerűbbek és egyértelműbbek lettek az örökbefogadás szabályai – mondja Rétvári Bence, az erőforrás minisztérium parlamenti államtitkára.

Ami tény: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján 2013-ban 726 gyermeket, 2015-ben pedig már 829 gyermeket fogadtak örökbe. Mindez azt jelenti, hogy 15 százalékkal nőtt azoknak a gyerekeknek a száma, akik családi otthonra találhattak.

Rétvári megjegyezte, hogy az engedélyezett örökbefogadások esetében kötelezővé vált az utánkövetés, amely abban nyújt segítséget az örökbefogadó családoknak, hogy a gyermek minél egyszerűbben be tudjon illeszkedni új otthonába – ha szükséges, akár szakértő segítségével. A családok így hatékonyabb segítséget kaphatnak abban, hogy a beilleszkedés a lehető leggördülékenyebb legyen, és hogy a gyerekek ne kerüljenek vissza a gondozási rendszerbe.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top